Így próbálják meg szebbé tenni a törökországi földrengést átvészelő gyerekek életét

2023. június 24. – 10:58

Másolás

Vágólapra másolva

A február 6-i földrengések brutálisan felborították a hétköznapi életet Törökország Hatay tartományában. A földrengés Törökországban ötvenezer, Szíriában hatezer áldozatot követelt, emellett csak Törökországban megközelítőleg 530 ezer embert menekítettek ki a katasztrófa sújtotta területről.

A földrengésben rengeteg rosszul megépített lakóház omlott össze, de az iskenderuni kórház is összeroskadt. A károkat csaknem 100 milliárd dollárra becsülik. A lerombolt házakat most sátrakkal és vasúti kocsikkal pótolják, ami átmeneti megoldásnak megfelelő, de az élet még mindig nem tért vissza a régi kerékvágásba.

Ezt pedig azok a gyerekek is érzik, akiket a földrengés megfosztott az otthonuktól, és traumatizált. Az országban, ahol a gyerekeket különösen értékelik társadalmi szinten, most civil szervezetek és önkéntesek próbálják felzárkóztatni, tanítani, vagy egyszerűen csak megmosolyogtatni őket.

A videó az Arte és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!