Túlélték a katasztrófát, most egy vasúti kocsiból kellene új életet kezdeniük

Február elején történelmi léptékben is kirívóan pusztító földrengések rázták meg Törökországot és Szíriát. İskenderun partvidékén az összes épület összeomlott. „Segítsenek, kérem, a helyzet nagyon rossz!” – üzente akkor sírva Volkan Demirel egykori török válogatott futballista, a Földközi-tengernél fekvő kikötőváros csapatának edzője a nemzetközi nyilvánosságnak. A katasztrófában több mint 50 ezer ember meghalt, 120 ezernél is többen megsérültek, több millióan veszítették el otthonukat. Azok, akik túlélték, bizonytalan jövő elé néznek.

Világossá vált, hogy ha nem találnak elég hamar megoldást a fedél nélkül maradt túlélők számára Törökországban, akkor a természeti csapás még ennél is súlyosabb humanitárius katasztrófává válhat. A túlélők mostanság sátrakban, konténerházakban, szállodai üdülőhelyeken tudják meghúzni magukat, de

Hatay tartományban unortodox megoldást is alkalmaznak: az ıskenderuni vasútállomást kinevezték átmeneti szállásnak.

Az itt élőket mutatja be a Reuters fotósorozata.

Az ıskenderuni vasútállomáson első ránézésre biztosan nem tűnik fel semmi különös a szemlélőnek, mert folyamatos a vasúti közlekedés. Két teljes vágányt viszont lezártak, ezek most tele vannak vagonokkal. A török Anadolu Hírügynökség szerint

27 vagonban, köztük 22 hálókocsiban közel 1000 ember él most életvitelszerűen.

Az elsőként érkezőknek még sikerült hálókocsiban helyet találniuk maguknak, de vannak olyanok is, akik már csak az üléseken tudtak berendezkedni. Most lépcsők és padok tarkítják a síneket, hogy az emberek könnyebben elérjék a kocsikat. Időnként az állomás egyik alkalmazottja figyelmezteti a síneken átkelő túlélőket, hogy vonat közeledik.

A török kormány mellett tucatnyi segélyszervezet indított átfogó segélyakciót. A kormány nem sokkal a földrengések után bejelentette, hogy több mint 5400 hajókonténert tettek ki menedékhelyként, és több mint 200 ezer sátrat küldtek a rászorulóknak. Katar a tavalyi világbajnokság idején a futballszurkolók elszállásolására használt mobil házakat küld, de sok más országból is érkeztek sátrak és konténerek.

Mindamellett ezekkel még korántsem orvosolható a probléma, ahogy a vasúti kocsik sem jelentenek tartós megoldást. A kormány szerint 84 ezer épület omlott össze, vagy vált lakhatatlanná a földrengésekben. Ez összesen 332 ezer lakást jelent, arról viszont nincs hivatalos adat, hogy egészen pontosan hányan maradtak fedél nélkül.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök februárban azt mondta, hogy 2,2 millió embernek kellett elhagynia a katasztrófa sújtotta övezetet. Közülük 1,6 millió embert tudtak eddig elhelyezni; 890 ezret közintézményekben, például diákkollégiumokban, és 50 ezret szállodákban. Az AP szerint egyes családokat gyárakban vagy üzemekben sikerült elhelyezni.

A BBC pont egy hónappal a földrengések után arról írt, hogy ENSZ szerint még 1,5 millió ember vált hajléktalanná, de teljesen pontos hivatalos adatok erről egyelőre nincsenek.

A húszéves Buce Cermi édesapja mozdonyvezető volt. Neki sikerült hálókocsiba beköltöznie az ıskenderuni vasútállomáson. A keskeny, vonatablak szélességű fülkékben elfér néhány alapvető dolog, és a hideg éjszakákon melegebb, mint egy sátor. A kocsikban lakók szerint sokan nem jutottak ehhez hasonló menedékhez sem.

Sabriye Karan néhai férje 32 évig dolgozott a török állami vasúttársaságnak, lányuk, Nehir szinte a vonaton nőtt fel. Most ők is kénytelenek voltak ténylegesen beköltözni egy vagonba, miután a földrengésekben megrongálódott az otthonuk.

„Soha nem gondoltuk volna, hogy itt fogunk élni. Általában öröm vonaton utazni. De most ez másképp van”

– mondta Sabriye, aki az elmúlt 18 napban egy kétágyas hálófülkén osztozott a 13 éves Nehirrel. Anya és lánya szinte egész nap a fülkében ülnek, és csak ritkán hagyják el a helyiséget, hogy elnézzenek a házukhoz, vagy sorban álljanak a segélyszervezetek által adott reggelihez és vacsorához.

Bár Karanék harmadik emeleti lakása csak enyhébben sérült meg, a falakon néhány repedés jelent meg, félnek végleg visszamenni. Miután a helyi hatóságok megállapították, hogy az épületük csak közepesen sérült, és ezért elvileg biztonságos is, megpróbáltak újra otthon aludni. De amikor egy újabb, feltehetően utórengést éreztek, pánikba estek és elmenekültek, mondta Sabriye. A félelmük nem is alaptalan: több tucat utórengés volt a február 6-i, 7,7-es és 7,6-es erősségű földrengések után, február 20-án pedig egy 6,4-es erősségű is újabb károkat okozott a török–szíriai határnál.

Karanék szomszédjában is megrepedt az egyik ház legalsó emelete, egy szomszédos telken pedig nincstelen családok sátraznak. A Deutsche Welle egy ıskenderuni ideiglenes táborban is forgatott. Ott egy sátorra három család jut, alig van valamijük, a sátrat pedig egy kályhával igyekeznek befűteni.

Sabriye és Nehir azért néhány órára vissza szoktak látogatni a lakásukba. Nagyon óvatosan közlekednek benne, de itt tudnak zuhanyozni, ruhát mosni, és néha főzni is. Amikor elmennek, Sabriye elmond egy imát.

„Nem tudom, hogy amikor visszajövök, állni fog-e még, vagy sem” – mondta.

Nehir a látogatásukkor megnézi a 2020-ban meghalt édesapja fényképét is. A kislány kitart amellett, hogy egy nap visszatér a házba, ezért a lakást igyekezett érintetlen formában meghagyni, nem elmozdítani a bútorokat. A család tévéjét viszont lerakta a padlóra, és párnákat rakott köré, arra az esetre, ha újabb földrengés érné a házat.

A vagonba visszatérve a két nőnek egy aprócska fülkén kell osztoznia. Karanék kabinjában az emeletes ágy mellett van egy kisebb pult is. A fülkébe beszereztek egy kicsi gázrezsót is, ezen tudnak teát főzni.

A sötét vasúti kocsi nem a legotthonosabb látvány esténként, de a lakásukban még jobban félnének éjszaka. Csakhogy a vonatszerelvény viszonylagos biztonságában is ott maradt a szorongás. Miközben egyik éjszaka egy vasúti munkás a síneket javította, a vonat megrázkódott, amitől Nehir pánikba esett.

„Errefelé ha valami megrázkódik, az azt jelenti, hogy emberek halnak meg” – mondta Sabriye.

Eleinte minden alkalommal összerázkódtak az elhaladó vonatok kürtjétől is. „Most már hozzászoktunk” – mondta az ügyvédi irodában dolgozó Sabriye.

Egy másik kocsiban a 20 éves Yusuf Kurma és a 20 éves Aysel Ozcelik ül, kézen fogva. A pár az esküvőt tervezgette. A földrengés utáni első sokk elmúltával rohantak megkeresni egymást. Bár nagy öröm, hogy mindketten túlélték a katasztrófát, sok közeli ismerősük és rokonuk halt meg. „Nem tarthatunk így esküvőt” – mondta Ozcelik.

Sabriye szerint a földrengés felborította az életüket. Az 57 éves nő férje 2020-ban halt meg koronavírusban. A nő eleve nehezen tudott megbirkózni a veszteséggel, amit most a földrengés okozta trauma is súlyosbított. „Annyira egyedül érzem magam. Hiányzik a társasági életünk és a kávézás a szomszédokkal” – mondta.

Ugyanakkor vannak olyan vonatlakók is, akiknek sikerült jó kapcsolatot kialakítaniuk a szomszédokkal, már-már családtagként kezelik egymást az itt élők. Olyan is akad, aki vendéget is fogad néha a vasútállomáson – írja az Anadolu.