Újabb, 6,4-es erősségű földrengés volt a török–szíriai határnál

2023. február 20. – 19:20

Újabb, 6,4-es erősségű földrengés volt a török–szíriai határnál
Török mentőcsapatok Antakyában, egy, a hétfő esti földrengésben összedőlt épület romjainál 2023. február 20-án – Fotó: Yasin Akgul / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 6,4-es erősségű földrengés rázta meg hétfő este Törökország déli és Szíria északi részét, amelyet két héttel korábban két erős földrengés is sújtott, derül ki az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) méréseiből. Az akkori földrengésekben és utórengéseikben több mint 46 ezren haltak meg a két országban.

Az újabb rengés epicentrumát 10 km-es mélységre teszik, a török katasztrófavédelem (AFAD) korábban 2 kilométeres mélységről számolt be Defne városánál. Ezt követte pár perccel később egy második, 5,8-es erősségű rengés, melynek központja Samandağban volt. Összesen azonban 32 utórengést jelentettek. A rengéseket Egyiptomban, Jordániában, Izraelben és Libanonban is érezni lehetett.

Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, hogy az újabb földrengésnek három halálos áldozata és 213 sérültje van. Szíriából a BBC szerint eddig több mint négyszáz sérültről érkeztek hírek, több épület összedőlt.

Soylu arra kérte az embereket, hogy ne menjenek be omlásveszélyes épületekbe. Lütfü Savas, Hatay polgármestere azt mondta, hogy emberek ragadtak a romok alatt.

A Reutersnek két szemtanú is arról beszélt, hogy Antakya városában további károk keletkeztek több épületben. Az AFP tudósítója szerint több, már megrongálódott ház fala összeomlott, és több sebesült embert is látott, akik segítséget kértek.

A török hatóságok több mint hatezer utórezgést regisztráltak az elmúlt két hétben, de a BBC helyszíni tudósítói szerint a hétfő esti a korábbiaknál jóval erősebbnek érződött a helyszínen is.

Február 6-án egy 7,7-es és egy 7,6-os erősségű földrengés rázta meg a törökországi Kahramanmaraş tartományt. A földmozgás tíz törökországi tartományban és Szíriában okozott károkat. Bár még 12 nappal az első földrengés után is találtak túlélőket, erre egyre kisebb az esély: 5-7 nap után már csak nagyon ritkán találnak túlélőket a romok között, ennél hosszabb ideig már csak akkor tud valaki túlélni a romok alá szorulva, ha friss levegőhöz és ivóvízhez jut.

A túlélést a hideg időjárás is nehezíti a térségben, a Magyarországra múlt hétvégén visszatérő mentőcsapatok beszámolói szerint a körülmények katasztrofálisak: nincs világítás, vízellátás, a túlélők sátrakban és üzemanyag nélkül maradt autókban alszanak, tábortüzeknél melegednek.

A keresésben részt vevő Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata 17 ember kimentésében vett részt. Hazatérésük után beszélgettünk velük munkájuk nehézségeiről és a kint töltött napokról, a videónkat itt nézhetik meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!