Több mint 160 órával a földrengés után kimentettek egy férfit a romok alól Törökországban

2023. február 13. – 09:17

Több mint 160 órával a földrengés után kimentettek egy férfit a romok alól Törökországban
Emberek állnak az összeomlott épületek romjain Hatay tarományban 2023. február 12-én, miután a hét elején egy 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország és Szíria határvidékét – Fotó: Bulent Kilic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Cikkünk folyamatosan frissül.

Több mint 160 órával a földrengés után kimentett egy férfit a törmelékek alól Törökországban egy orosz, fehérorosz és kirgizisztáni mentőcsapat – írja a MTI az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálatára hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a férfi kiemelése a romok alól több mint 4 órán át tartott. „A munkálatokat sötétben végezték, miközben attól tartottak, hogy életveszéllyel fenyeget az épületszerkezet összeomlása” – tette hozzá a minisztérium.

A sérültet elsősegélyben részesítették azelőtt, hogy kihúzták volna a romok alól. A műveletet követően átadták a helyi mentőknek.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma korábban arról számolt be, hogy a kutatási és mentési munkálatok megkezdése óta Törökországban öt embert, köztük egy gyermeket mentettek ki a romok alól, míg Szíriában három embert, köztük egy gyermeket.

Három túlélőt talált a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata

Vasárnap este hazaérkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat delegációja Törökországból. A 19 fővel és 4 kutyával végzett kutató-mentő szolgálat három túlélőt talált a földrengés sújtotta országban – írják közleményükben. A segítségnyújtás ezzel nem ér véget: mostantól a további, hosszútávú lehetőségeket tervezi itthonról az alapítvány. Az MRSZ 15 millió forint értékű adományt is eljuttatott a helyszínre.

Az életmentő szolgálatot Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető-igazgatója, a küldöttség operatív vezetője így foglalta össze: „Elképesztő az, amivel itt szembesültünk. Mindannyian voltunk különböző kárhelyszíneken, de ilyen mértékű rombolást és ennyi emberi életet követelő katasztrófa helyszínen még nem. Lelkileg megterhelő volt látni ezt a helyzetet: de a munkára fókuszáltunk, és igyekeztünk vigasztalni a hozzátartozókat.”

A Törökországból ugyancsak vasárnap reggel hazaérkezett magyar baptista mentőcsapat beszámolója szerint „a körülmények katasztrofálisak, nincs világítás, vízellátás, az emberek a sarkokon tüzet raknak, hogy melegedjenek, és levest főznek, amiből a segítőket is megkínálják. A túlélők sátrakban és mára már üzemanyag nélkül maradt autókban alszanak, kevés a kialakított szálláshely, ahol biztonságosan túlélhetik a hideget.”

Gyorsabb segítségre lenne szükség

A túlélőknek sürgősen gyorsabb segítségre van szükségük ahhoz, hogy életeket lehessen menteni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, a katasztrófa ugyanis minkét országot túlterhelte – írja a Sky News. Egyre nőnek az olyan aggodalmak, melyek szerint tovább nőhet a halálesetek száma és járványok törhetnek ki, ha nem sikerül gyorsan fokozni a Szíriába érkező segélyt. Magas rangú ENSZ-tisztviselők szerint az ottani emberek joggal érzik magukat „magukra hagyottnak”.

Dr. Michael Ryan, a WHO ügyvezető igazgatója szerint a földrengés hatását nem szabad összehasonlítani a két országban, mivel sok a különbség a földrengés mértékében, a népsűrűségben de még abban is, hogy Törökországnak már korábban volt tapasztalata katasztrófákkal.

A szervezet bírálta a Szíriába érkező segélyek mennyiségét is. A segélyek célba jutását nehezíti, hogy a legsúlyosabban érintett területet nagyrészt egy iszlamista csoport ellenőrzi, amely óvakodik a kormány által kézben lévő területekről érkező szállítmányoktól – írja a Sky News. A WHO szerint Szíria nemcsak a katasztrófa utóhatásaival, hanem a fagyos hőmérséklettel is küzd.

A legutolsó adatok szerint hétfőre mindkét országban közel 34 ezerre emelkedett az áldozatok száma, és ahogy telik az idő, egyre kisebb esély marad arra, hogy túlélőket találnak a romok között. A török illetékesek vasárnap még 29 605 halottról tettek említést, míg Szíriában a halálos áldozatok száma 3576-ra nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!