„Roy, akkor én most megyek is gyorsan, később még találkozunk”
– a Shenandoah Nemzeti Park (Washingtontól 70 mérföldre) egyik parkőre mondta ezt a másiknak 1975-ben, miután megdörrent az ég.
Roy Sullivan ezt a vihart is megúszta ép bőrrel. Sullivantől azért féltek már a kollégái egy kicsit, mert valósággal vonzotta a villámokat, akárhol is járjon. Hiába nyugtatta a partnerét, hogy hatodszor már csak nem csap bele a villám – tévedett. Sőt, nem sokkal később még egy ilyen esete volt, így összesen hétszer élte át, milyen az, amikor közelebbi kapcsolatba kerül egy villámmal. A beceneve is ekkor alakult ki: villámhárító-ember.
Az első villámcsapást még gyerekkorában szenvedte el, amikor éppen segített a mezőn kaszáló édesapjának, és a kasza pengéjébe vágott a villám. Mivel ezt nem tudta bizonyítani, és mert derült égből érte – ez volt az egyedüli –, ezért figyelmen kívül is hagyta, amikor a villámcsapásokról kérdezték.
Arra már tisztán emlékezett, és nem is úszta meg nyom nélkül, amikor 30 éves korában, 1942-ben egy toronyba menekült a vihar elől, aminek még nem készült el a villámhárítója. A visszaemlékezése szerint a toronyba többször is belecsapott a villám, és miután kigyulladt, az erdő felé vette az irányt, amikor menekülés közben őt is eltalálta egy. Erre utalt egy kisebb, pár centis heg a lábán, a kiszakadt cipője, illetve megsérült lábujja. (Egyes források szerint csonkolódott is.) Hosszabb szünet után szinte évenként érték a balesetek.
1969-ben a kocsijának lehúzott ablakán át érte villám – ha fel van húzva, jó eséllyel megússza –, a szempilláját, a szemöldökét és a haját perzselte meg. Nagy szerencséje volt, mert ekkor elveszítette az eszméletét, de nem hajtott gyorsan, és egy testesebb szikla megfogta az autóját.
Egy év múlva, 1970-ben a kertjében volt a férfi, amikor a tőle nem messze lévő transzformátorba csapott a villám egy zivatarkor, és a becsapódás után a villám egyik eltévedt sugara a bal vállának ugrott.
1972-ben, a munkahelyén, a parkban dolgozott, amikor a villámcsapás után begyulladt a haja, a kabátjával nem tudta eloltani, a mosdóban egy vizes törülközővel sikerült neki. Életében először volt halálfélelme, és kezdett hinni abban, hogy nem lehet a véletlen műve ennyi villám, hanem el akarja pusztítani őt valami magasabb hatalom. Az eset után, ha vihar jött, megállt az autójával, és a kormány alá kuporodott.
1973. augusztus 7. a következő dátum, akkor tartósan kórházba is került, hetekig ápolták. Felhagyott korábbi taktikájával valamiért, és pechére kiszállt a kocsijából a viharban. Ahogy elhagyta a dzsipjét, lesújtott rá a villám. A bal kezét és a bal lábát érte a csapás, leszakította a cipőjét, megsérült a jobb lába is több helyen. Eszméleténél maradt, visszakúszott a kocsijához, az abban lévő flakonnyi vizet a füstölgő hajára locsolta. Olyan érzése volt mintha vadászott volna rá egy felhő, mert ahogy haladt, szinte folyamatosan követte.
A cikk elején idézett párbeszéd egy évvel azután zajlott, hogy ez az eset megtörtént, és teljesen felépült a kórházban. A nyugis 1975 után 1976-ban jött az újabb csapás, de akkor kisebb bokasérüléssel átvészelte, amikor a közelében ért földet egy villám.
Az utolsó dátum: 1977. június 25-én, egy tónál pecázott, amikor a fejét érte a villám, de csodával határos módon nem ölte meg. A mellkasát és a gyomrát, valamint a hátát is megégette. A Guinness-rekordok múzeumában őrzik a lyukas kalapját, de azt nem jegyezték fel, hogy ekkor keletkezett-e a sapkán az égési sérülés. Ha ennyi még nem volna elég, egyszer a felesége közelében vágódott be egy villám, de ő sértetlenül megúszta.
Virginiában, ahol Sullivan gyerekkorától élt, évente 45 olyan nap is lehet, amikor zivatar fordul elő, és évente legalább egy ember meg is hal villámcsapásban a kimutatások szerint. Sullivan mindig szerencsés volt. Hogy meddig élt volna, az nem derült ki, mert 1983. szeptember 23-án, 71 éves korában a fegyverét szerelmi bánatában maga ellen fordította. Arról számoltak be a korabeli lapok, hogy a temetése idején, amikor a koporsóját végső nyughelyére vitték, megdörrent az ég, és persze villámlott is.
Sullivan esetét őrzi a Guinness-rekordok könyve, Melvin Robertsét viszont nem. A dél-karolinai férfi azt állította, hogy őt az egész élete alatt tizenegyszer érte villámcsapás, kétszer fűnyírás közben például, de hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani ezeket.
