Wenckheim-kastély

Lázár meggondolta magát, mégsem adja át az állam Hódmezővásárhelynek a Wenckheim-kastélyt
Pedig az Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly még „örömmel és szeretettel” várta a város jelentkezését a kastély átvételére.
Van olyan hódmezővásárhelyi, aki még fájós lábbal is segítene a Wenckheim-kastély felújításában
Hódmezővásárhely pályázott a szomszéd vármegyében lévő kastélyra, és a kormány már oda is ígérte az ingatlant. Egyelőre mégsem kaphatják meg: a helyi Fidesz szerint túl drága lenne az ingatlan...
Lázár a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adta a Wenckheim-kastélyt
Márki-Zayék októberben szavazták meg, hogy beadják a pályázatot. A miniszter pénteki bejelentése alapján a Richter Gedeon Nyrt. és a Mol alapítványa is örökbe fogadhat egy-egy kastélyt.
„Örömmel és szeretettel” várja Lázár minisztériuma Márki-Zayék pályázatát a Wenckheim-kastélyra
Márki-Zay Péter szerint Lázár János el akarja őket rettenteni attól, hogy a „kastélylopási hadműveletét” megakadályozzák. Csepreghy Nándor szerint örömteli, ha a hódmezővásárhelyi önkormányzat 8–10...
Januárban újabb 40 kastélytól szabadul meg az állam
Lázár János szerint a kastélyok fenntartása drága mulatság, a pályázó önkormányzatoknak a Mol és az OTP mellett a 4iG-vel kell versenyezniük.
Márki-Zay önkormányzati tulajdonba venné a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt
A polgármester meg szeretné menteni a közvagyont, és el akarja kerülni, hogy az állami milliárdokból felújított épület magánkézbe kerüljön.
Hárommilliárdba került az Alföld legszebb kastélyának felújítása, de egy év után vizesednek a...
Több helyen csúnyán fest egy évvel az átadása után a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a felújítási projekt vezető tervezője szerint azonban nincs mitől félni, mindent javítanak – újra.
Kövess minket Facebookon is!