Hódmezővásárhely után Szabadkígyós is bejelentkezett a helyi Wenckheim-kastélyért

2024. október 22. – 20:04

Másolás

Vágólapra másolva

A szabadkígyósi önkormányzat képviselő-testülete egyhangú döntést hozott arról, hogy Hódmezővásárhely után ők is kikérik egy forintért a szabadkígyósi Wenckheim-kastély pályázati dokumentációját, azaz szeretnék megvenni az épületet – írja a Beol.hu.

A lap szerint a község önkormányzata azzal indokolta döntését, hogy az épület ikonikus „településértéke” megkérdőjelezhetetlenné teszi a vezetés viszonyát a Wenckheim-kastélyhoz. Fontosnak tartják azt, hogy „az új tulajdonosi állapot és álláspont megőrizze a törvény szellemét, azaz a Wenckheim-kastély, mint a kulturális örökség országosan is a legjelentősebbek közé tartozó értéke legyen”. Egyértelművé tették, hogy az önkormányzat elkötelezett a kastély funkciójának megőrzésében, továbbra is látogatható maradna.

A pályázati dokumentáció megismerése után mérlegelnek majd a továbbiakról. Olyan észszerű döntést akarnak hozni, ami az önkormányzat működőképességét, és műemlék üzemeltetését egyszerre képes fenntartani.

Kedden a hódmezővásárhelyi közgyűlés is megszavazta, hogy a város pályázatot nyújtson be a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére a kormány kastély-örökbefogadási programjában. Márki-Zay Péter szerint a döntéssel megakadályozták, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el, a nemzeti kincseket ugyanis köztulajdonban kell tartani. A hódmezővásárhelyi polgármester arra biztatta a többi önkormányzatot is, hogy a nemzeti kincsek megmentése érdekében gondoskodjanak arról, hogy az „örökbefogadásra” ítélt kastélyok ne kerüljenek magánkézbe.

„Nem fogunk eladósodni, nem fogjuk túlvállalni magunkat, mert okosabbak vagyunk, és nem lopunk” – fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester, aki ennél jobb beruházást jelenleg nem tud elképzelni az önkormányzat számára, és gazdasági szempontból is jó döntésnek tartja a kastély örökbefogadását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!