Vlagyimir Putyin
Putyinnak nem igazán tetszik, hogy Dél-Korea akár fegyvereket is küldhet Ukrajnának
Dél-Korea csak felvetette, hogy változtatna az eddigi hozzáállásán, miután Oroszország és Észak-Korea katonai segítségnyújtásról kötött szerződést.
Putyin megérkezett Vietnám fővárosába, ahova tavaly még Joe Biden is ellátogatott
Az orosz elnök kedden még Észak-Koreában látogatta meg Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt.
Ukrajna nyitott arra, hogy Oroszország részt vegyen a következő békekonferencián
Zelenszkij kabinetfőnöke arról beszélt, hogy már dolgoznak a következő csúcson.
Orosz luxusautót kapott Putyintól Kim Dzsongun, akivel új alapú kereskedelmi szerződést köt Moszkva
Időutazást idéző nyilatkozatok hangzottak el Phenjanban, szó volt a tárgyaláson a Szovjetunió imperialisták elleni harcáról is.
Versengve udvariaskodott egymással Putyin és Kim Dzsongun az orosz elnök limuzinjánál
Egy pillanatra beloopolt a nemzetközi diplomáciai protokoll a két, nyugati szankciókkal sújtott ország vezetőjénél.
Putyin megérkezett Észak-Koreába, már találkozott is Kim Dzsongunnal
Az orosz sajtó szerint partnerségi megállapodást írhatnak alá, és közös nyilatkozat is várható.
Fact-check: Tényleg azt skandálták a román szurkolók az ukránok elleni meccsen, hogy Putyin?
A kormánysajtóban elkezdett terjedni egy ilyen videó, de ezen kívül semmilyen bizonyíték nincs rá, és nagyon úgy tűnik, hogy ez alá is egy Putyin-ellenes ukrán rigmusból vágták be, hogy Putyin.
Putyin az unokahúgát nevezte ki orosz védelmi miniszterhelyettesnek
Anna Civiljova nem az egyetlen családtag az orosz állam vezetésében, férje ugyanis az energetikai miniszter.
Nagyon várják már Putyint Phenjanban, teleplakátolták a fotóival az észak-koreai fővárost
Az orosz elnök egy levelet is küldött az érkezése előtt, ebben olyan biztonsági rendszerek kiépítését ígérte Észak-Koreának, amiket nem ellenőriz a Nyugat.
Észak-Koreába látogat Putyin kedden
Kim Dzsongun a koronavírus-járvány óta nem fogadott látogatót.









