Irán iraki milíciákat küldhetett Aszad kisegítésére
2024. december 2. – 21:46
Kórházakat ért támadás a szíriai Idlíb régióban, legalább 18 ember halt meg az öt egészségügyi intézményt, köztük egy szülészetet ért légicsapásokban – írja a Guardian.
Az Aszad-rezsim elleni felkelők múl hét közepén indítottak nagyszabású offenzívát a kormányerők ellen az ország északi részén. Ez jelentős eszkalációt jelent az országban 2011 óta dúló polgárháborúban, amelynek frontvonalai az utóbbi időben viszonylag stabilak voltak.
„Aleppó visszafoglalása megnyitja az utat a Szírián belüli menekültek és a Törökországba menekült szíriaiak hazatérése előtt is” – mondta Hadi al-Bahra szíriai ellenzéki vezető a Reutersnek hétfőn adott interjúban. Szerinte a felkelők részben azért tudták elfoglalni Aleppót és a szomszédos Idlíb tartomány egyes részeit, mert a Hezbollah és más iráni támogatású csoportok az Izraellel való konfliktusukkal voltak elfoglalva. A valódi felkészülés és a mozgósítás egy évvel ezelőtt kezdődött, a lázadók akkor kezdték „komolyabban venni” a helyzetet. A felkelők úgy érezték, hogy nem volna taktikus, ha a szíriai harcok a libanoni háborúval egy időben folynának. Ezért abban a pillanatban, amikor a libanoni fegyverszünet életbe lépett, megragadták a lehetőséget az offenzíva elindítására.
A szíriai kormány a felkelők leverése érdekében indított légitámadásokat. Korábban az iráni külügyminiszter támogatásáról biztosította Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Közben Oroszország légicsapások sorozatát indította Szíria több olyan területe ellen, ahol az ellenzéki erők az utóbbi időben területi előnyöket szereztek. Oroszország régóta a szíriai kormány egyik legfontosabb támogatója.
A szíriai helyzet eszkalálódása miatt hétfőn telefonon beszélt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Maszúd Peszeskján iráni elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata.
Szerintük „a terrorista csoportok és bandák nagyszabású agressziója” a szíriai állam szuverenitásának, politikai és társadalmi-gazdasági stabilitásának aláásására irányul.
Az angliai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat hétfőn arról számolt be, hogy iraki Irán-barát milíciák mintegy kétszáz harcosát vezényelték át a szíriai kormányerők támogatására.
Az Iránnal és a damaszkuszi vezetéssel szövetséges Hezbollah libanoni milíciához köthető források szintén hétfőn közölték, hogy a síita szervezet egyelőre nem tervezi harcosok átvezénylését Szíria északi részébe, és egyelőre nem is kapott felkérést erre.
A legfrissebb összesítés szerint a harcokban eddig több mint ötszázan vesztették életüket, közülük 92-en civilek voltak.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) kedden rendkívüli ülésen fogja megvitatni a szíriai helyzetet. Az ülés összehívását a damaszkuszi kormány kezdeményezte.
(MTI)