Város
Építünk ide egy nagy lakóparkot, az óvoda, az orvos és a közlekedés meg legyen a város baja
A beruházókat semmi sem kötelezi arra, hogy a közcélú igényeket figyelembe vegyék, így csak akkor építenek óvodát vagy rendelőt, ha nekik is megéri.
A nyárból szobafogság lehet – teljesen átalakíthatja a hazai turizmust a klímaváltozás
Ha így haladunk, akkor könnyen előfordulhat, hogy a május és a szeptember lesz a legkedvezőbb a Balatonnál a fürdőzésre, a júliusból és az augusztusból pedig csak 5-6 nap maradhat kellemes.
Díjmentessé válnak az autópályák városokat elkerülő szakaszai Szlovákiában
Augusztus elsejétől így körülbelül kétszáz kilométernyi szakasz lett ingyenesen használható.
A nap, amikor leolvadt az agyunk
Kedden tetőzött az idei második hőhullám, fotókon mutatjuk meg, hogyan próbálták meg túlélni a rekordmeleget a budapestiek.
Továbbra is Bécs a világ legélhetőbb nagyvárosa, de azért Budapest sem olyan rossz hely
A magyar főváros hét helyet javított az Economist globális rangsorán.
Jóval fertőzöttebb volt a város, de arányaiban sokkal többen haltak meg vidéken
Magyar emberbe magyar vakcinát! A Covid-19 világjárvány társadalmi hatásait vizsgálták magyar kutatók, sok minden kiderült az oltási hajlandóságról, mentális problémákról és arról, hogy megnőtt az...
Kamu-Párizst építettek a franciák az első világháború alatt, hogy átverjék a német bombázókat
Csakhogy mire elkészült volna, vége lett a háborúnak, így gyorsan lebontottak mindent, és évekig elhallgatták az egész projektet.
Folyó vagy vasút vágja ketté a szülővárosodat? Azon is múlhat a fizetésed, melyik oldalán nőttél...
A folyóval, vasúttal vagy főúttal tagolt magyar városokban az egy városrészben élők általában maguk között barátkoznak, és így jobban kialakulnak szegény vagy gazdag klikkek, mint a jobban átjárható...
Elhanyagoltnak érzik magukat politikailag a magyar városlakók
Máltán és Olaszországon kívül Magyarország volt az egyetlen ország az EU-ban, ahol a városiak politikai értelemben elhanyagoltabbnak érezték magukat tavaly, mint a falusiak.
Miért van 600 ezer üres lakás az országban?
A 2011-es népszámláláshoz képest több mint duplájára nőtt az országban a nem lakott lakások száma. Utánajártunk, hogy miért.









