Védett madarat evett meg forgatás közben egy amerikai valóságshow versenyzője
július 23. – 10:43
–
Horváth Júlia
A Race to Survive című műsor versenyzője elmondása szerint tisztában volt azzal, hogy a weka védett madárfaj. Az esetet követően őt és csapattársát is kizárták a versenyből.
A Való Világ még Majkát is visszahozta, hogy érdekesebb legyen
július 15. – 16:12
–
Antal Bálint
Huszonkét év kihagyás után tért vissza a villába, hóna alatt egy üveg égetett szesszel.
A Való Világ lakói kezdik a legrosszabbat kihozni egymásból
július 1. – 16:54
–
Antal Bálint
A Való Világ 12 egyre szórakoztatóbb tematikus hetekkel és egyre parábban viselkedő versenyzőkkel folytatódott.
Kiesett az egyik legerősebbnek hitt játékos, végre tényleg beindulhat a Való Világ
június 17. – 21:44
–
Antal Bálint
Megszületett a műsor történetének legnagyobb balekja, Megyeri Csilla pedig egyre szórakoztatóbban savazza a játékosokat. Összefoglalónk a Való Világ elmúlt két hetéről.
Eseménytelen mindennapokkal és sokkos állapotú beköltözővel folytatódott a Való Világ
június 3. – 11:47
–
Antal Bálint
A műsor eddigi legérdekesebb része, hogy besorsoltak egy random nézőt a Való Világ villalakói közé.
A lábujjfétises focista és a Marcus Aurelius-idézet ellenére is laposan indult a Való Világ
május 6. – 22:53
–
Antal Bálint
A Vice Cityt idéző vizualitásba belefájdul az ember feje, Megyeri Csillának pedig látványosan kényelmetlen a műsorvezetői szerep.
„Tudok hisztis lenni, ez egy ilyen csajos dolog” – bemutatta az RTL a Való Világ első beköltözőit
május 3. – 13:57
–
Aradi Hanga Zsófia
VV Gina, VV Dorka és VV Kikidi vasárnap költözhet be a villába, ahol összesen nyolcan lesznek összezárva több hónapig.
Tizenkettedszer is elindítja a Való Világot az RTL
február 28. – 11:08
–
Barnóczki Brigitta
Elindult a jelentkezés, de az még nem derült ki, hogy pontosan mennyi lesz a főnyeremény.
A világ legbizarrabb tévés vetélkedőjében egy haldokló nő veséje volt a fődíj
2023. november 13. – 05:04
–
Hanula Zsolt
Hatalmas volt a botrány, aztán kiderült, hogy egy gigantikus átverés az egész, de a célját elérte: a nézők tízezrével jelentkeztek szervdonornak. A történet vége egy Emmy-díj és törvénymódosítás lett.
Rövid előzetes érkezett a Netflix Squid Game valóságshow-jához
2023. június 18. – 22:57
–
Nagy Nikoletta
456 játékos versenyez majd a reality tévé történetének legnagyobb pénzdíjáért.