Ukrajna

Kijev azzal vádolja Szijjártót, hogy „súg” az ukrajnai szavazóknak
Az ukrán külügy szerint a politikus beavatkozik Ukrajna belügyeibe, amikor egy magyar polgármester megválasztására buzdít.
Az ukrán külügy azzal vádolja Magyarországot, hogy beavatkozott az ország belügyeibe
Potápi Árpád János nemrég arra biztatta az Ukrajnában élő magyarokat, hogy szavazzanak majd a magyar jelöltre.
Kiszivárgott levelek szerint Joe Biden is részt vehetett fia ukrajnai ügyleteiben
A demokrata elnökjelölt stábja tagadja, hogy üzleti kapcsolatban lenne a Burismával.
Petro Porosenko is koronavírusos
A volt ukrán elnök kidőlt a választási kampányból, otthon gyógyul.
A járvány vámszedői: tízezreket kérnek el egy pár száz méteres fuvarért
Kárpátaljaiak most csak egy határátkelőn át tudnak Magyarországra jönni. Az átlépés legalább 4-5 óra, de kocsi nélkül 14 óra is lehet. Meg egy jelentős összeg.
Az elszakított, állásukat elvesztő magyar migránsok
Ukrajnai vendégmunkások tízezrei tértek haza a járvány miatt. Soknak kellett döntenie a pénz és a család között az ingázás ellehetetlenülése miatt.
Az ukrán vendégmunkásokra építve hasít a Wizz Air
Egyre fontosabb az ukrajnai légi piac, pár hónapon belül már öt ukrán városból lesz közvetlen járat Budapestre.
Trump legújabb botránya a korrupció valóságos kaleidoszkópja
Legalább négyféle súlyos visszaélés keveredik egy alapvetően nagyon egyszerű történetben.
Esküvői fotóst és altatóorvost is képviselőnek választottak Ukrajnában
Teljessé vált a politika átrendeződése Ukrajnában a vasárnapi parlamenti választásokkal, ahol az ország történetében először szerezte meg a többséget egyetlen párt.
Kövess minket Facebookon is!