Tüntetés

Nem engedélyezi a rendőrség, hogy az Erzsébet hídon tartsák Hadházyék keddi tüntetését
A „közlekedés sérelmére” hivatkozva alternatív helyszínként egy jóval kisebb területet jelöltek ki a Március 15. téren.
Több mint ezer embert tartóztattak le a török tüntetések miatt
A tüntetőkre a rendőrök több helyen vízágyúval, gumilövedékekkel lőttek, emellett paprikaspray-t is bevetettek.
Bírószervezet tüntetett a Fővárosi Törvényszéknél, mert aggódnak a közbizalom rombolása miatt
Orbán Viktor nemrég azzal vádolt meg bírókat, hogy korrupt dollárokból vásárolták meg őket.
A transzneműeket ellátó kiskunhalasi orvosok szabadságáért tüntettek Kecskeméten
A civil szervezők szerint az orvosok letartóztatása miatt számos páciens épp a hormonterápia közepén esik el a megfelelő készítményektől, amikre életük végéig szükségük lenne.
Párizsban is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tüntetésre Karácsony Gergely főpolgármester is levelet küldött.
Elon Musk közösségi oldala török ellenzéki fiókokat függesztett fel
Főleg olyan aktivisták érintettek, akik a Törökországban az elmúlt napokban történt tüntetésekről osztottak meg információkat.
Letartóztatták és vádat emeltek Isztambul ellenzéki polgármestere ellen
Korrupció miatt emeltek vádat a török elnök politikai riválisa ellen.
Már utazási tilalommal is próbálják megfékezni a török tömegtüntetéseket
A Telex fotósa is ott van Isztambulban, ahol már negyedik napja tüntetnek a törökök az isztambuli ellenzéki polgármester letartóztatása és a török kormány ellen.
Az orosz kémszolgálatok segítik Szerbiát a tüntetések elleni műveletekben
A szerb miniszterelnök-helyettes szerint a tiltakozások mögött a nyugati titkosszolgálatok állnak.
Kövess minket Facebookon is!