Tesco

Elindult a kötelező akciózás, ezek a termékek lettek olcsóbbak a boltokban
A G7 körbenézett, miket akcióztak le a legnagyobb áruházláncok. Vannak hasznos, de vannak egészen furcsa termékek is a sorban.
Ilyen is rég volt, érdemben olcsóbb lett a nagy bevásárlás
Most már két egymás utáni hónapban is egyre kevesebbet fizettünk a nagy bevásárlásunk alkalmával, éves összehasonlításban pedig áprilisban már „csak” 35,6 százalékos drágulást mértünk.
Kísérlet indult: vizsgálják, tényleg lebomlik-e a lebomló bevásárlószatyor
Zöldszervezetek szerint a lebomló zacskókat sokan eleve rossz helyre dobják ki, például a szelektív közé, amivel több kárt okoznak, mint hasznot.
Jelentős lassulást mértünk az élelmiszer-inflációban
Egyetlen hónap alatt majdnem 10 százalékot csökkent a mérésünk szerinti élelmiszer-infláció, de még így is 40 százalék felett van az éves szintű drágulás.
Húsvét előtt úgy lehet majd vinni a lisztet a Tescóból, mint a cukrot
Az áruházlánc megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet a húsvét előtti időszakban, a tojás esetében pedig el is törli.
Élére állt a Tesco a magyar menopauza-forradalomnak
Menopauza-barát munkahellyé minősítették a bolthálózatot.
Hiába csökken néhány termék ára, még messze van a fordulat az élelmiszerek inflációját tekintve
A paradicsom, a paprika, a hagyma és az uborka is 15-30 százalékkal drágult csak egyetlen hónap alatt, így a mi mérésünk szerint az éves infláció ugyan enyhült, de még mindig 50 százalékos.
A Tesco megszünteti a műanyag zacskók használatát a zöldség-gyümölcs osztályon
Az áruházlánc szerint ezzel évente 500 tonnával csökkenti a műanyaghulladék mennyiségét Magyarországon.
Fordulatot reméltünk, de még gyorsabban drágultak az élelmiszerek az év elején
Méréseink szerint január végén 53,7 százalékra ugrott vissza az éves drágulás mértéke, pedig azt hittük, hogy már látszik a fény az alagút végén.
Átlagosan 15 százalékkal emeli munkavállalói bérét márciustól a Tesco
A bruttó 275 ezer forintos alapbér 16,4 százalékkal bruttó 320 ezer forintra emelkedik.
Kövess minket Facebookon is!