Amíg a tankerület új céget talál, addig a szülők takaríthatják a XVII. kerületi iskolát
A szülők csináltak egy Excel-táblázatot, a takarításra önként lehet jelentkezni, pénz nem jár érte. Írjon nekünk, ha hasonló tapasztalatai vannak!
Kína váratlanul megtiltotta, hogy külföldieknek adjanak örökbe kínai gyerekeket
A szülők, akik jelenleg az örökbefogadási folyamatban vesznek részt, nem tudják, mire számítsanak.
Távozik a kommentelőre börtönbüntetést kérő nagycenki iskolaigazgató, de csak jövőre
Az ügy megoldásába a nagycenki polgármester is beszállt, aki korábban még úgy látta, a legrosszabb megoldás az lenne, ha igazgató nélkül maradna az iskola.
Kiskorú veszélyeztetésének gyanújával indult nyomozás az ercsi Hétszínvirág Óvoda ügyében
Szülők azután tettek panaszt az önkormányzatnál, hogy szerintük az óvoda igazgatója gyerekeket bántalmazott. Az intézményben belső vizsgálat indult, az igazgatót erre az időre felfüggesztették. Az...
A gyermekvédelem ott kezdődik, hogy a kormány komolyan veszi a gyerekek érdekeit, és meghallgatja...
Meg kell hallgatni azokat a szervezeteket is, amelyek megfeszített munkával igyekeznek az állam elmulasztott feladatait ellátni. A gyerekek érdekét középpontba helyező rendszer képes a szegénységet...
A Fidesz nem támogatta a szülői jogállás egységes elismerését az EU-ban
A Fidesz szerint a tervezet ellentétes a magyar alaptörvénnyel, ideológiai és politikai túlkapásról beszélt az egyik EP-képviselőjük.
Viszünk fénymásolópapírt az iskolába, összedobjuk a krétát, de kérdem én, a fenntartó mit csinál?
Egyre többször kérik az állami iskolák a szülők segítségét: ők viszik a vécépapírt, a neonlámpákban rendszerint apukák cserélik az égőket, de van, ahol egy újabb, 600 ezer forintos okostáblára is...
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A svábhegyi Jókai Mór iskola esete nem egyedi, egy másik XII. kerületi iskolában is hasonló tapasztalatokról számolt be egy szülő. A tanárok anyagi támogatása jogilag is aggályos, és a PDSZ szerint...
Meg kell tanulni, hogy az étel nem szeretet vagy boldogság
Dietetikus és pszichológus magyarázza el, miért fontos és hogyan lehet kialakítani a gyerekekben az evéshez való egészséges viszonyt és megelőzni az evésproblémák kialakulását. Ha a gyerekünk...
„Tanár nélkül nincs jövő!” – üzenték demonstrálók a Ferenciek tere zebrájánál várakozó autósoknak
A „Tavaszi zebra szerda a Ferencieken” nevű eseményt mostantól május végéig minden héten megtartják.
Kövess minket Facebookon is!