Viszünk fénymásolópapírt az iskolába, összedobjuk a krétát, de kérdem én, a fenntartó mit csinál?

„Egy zuglói, jó anyagi körülményekkel rendelkező szülői közösség irányában gyakorlatilag már teljesen természetes elvárás, hogy mindent mi oldunk meg az iskolában” – írta egy szülő lapunknak arra reagálva, hogy múlt héten felhívásban kértük: osszák meg velünk, ha tudnak olyan állami iskoláról, ahol nincs pénz felújításra, eszközök beszerzésére, és ezt a szülőkkel akarják megoldani vagy megfizettetni.

Az iskolák karbantartása elvileg a fenntartók, állami iskolák esetében a tankerületek feladata lenne, de kevés a forrás erre. Ezért azt tapasztaltuk, hogy egyre többször kérik az iskolák a szülők segítségét, vagy legalábbis szívesen fogadják a felajánlásokat. Tavaly olvasóink a projektortól a zongorahangoláson át a pályakezdő tanárok lakhatásának megoldásáig rengeteg ilyen kérésről számoltak be. Idén is jó pár levél érkezett a felhívásunkra, ezekből szemezgettünk.

Szép gesztus, de elfedi a valóságot

A cikk elején idézett, Zuglóban lakó szülő több példát is felsorolt, miket vár tőlük az iskola:

• okostábla 600 ezer forint körül, amit ugyan a szülők vettek meg, mikor még elsősök voltak a gyerekeik, akik időközben ötödikesek lettek, de az iskolavezetés szerint az „alsós tanteremé a tábla, és a felsős tanterembe is vehetnének egyet”;
• nyomtató és színes tintapatron rendszeresen;
• nyomtatóba papír;
• IKEA-ból dobozos szekrény és fiókok, amiben a gyerekek tárolják a felszerelést;
• WC-papír, papír zsebkendő, papírtörlő havonta;
• fogasok a szekrényekbe, miután kifestik őket;
• a neonlámpákban rendszerint apukák cserélik az égőket;
• informatikaórára egerek;
• társasjátékok, udvari játékok, labdák, sporteszközök.

Egy budakalászi iskolában a tankerület csak két tanterem kifestésére adott lehetőséget. Ezért a többi, rossz állapotban lévő tantermet szülők festették ki. Az évnyitó előtt a pedagógusok takarítottak. Egy szülő lapunknak azt írta: a fia tantermében elhúzták a bútorokat a tanév végén, és ekkor derült ki, hogy az egyik fal penészes. Olvasónk szerint hiába jelezte a fia osztályfőnöke a tankerületnek, hogy ezzel kellene kezdeni valamit, szeptemberre sem történt semmi. Végül annyi választ kaptak, hogy „kapartassák le a karbantartóval a gombát, és fessék újra a falat”.

A szülők ezen kívül kicserélték az udvaron lévő mászóka alatti kavicsos borítást gumilapra, a műfüvet a focipályán, és két használt Kallax szekrényt is vettek. Olvasónk szerint „a szülők veszik, lomizzák, kilincselik össze a bútorokat”.

A takarítás elvégzése itt is problémát jelent, ugyanis a szülő szerint nincs rendszeres takarítószemélyzet, a takarítást a portás és a menzán dolgozók a szülőkkel együtt végzik el.

Egy fővárosi, XVIII. kerületi általános iskolába járó elsős gyerek apja lapunknak azt írta: ők az osztálypénzből veszik meg a már felsős diákok szülei által megvásárolt bútorokat. Egy másik kerületi iskolában évek óta a tanárok és a szülők festik ki az iskolát. A szülő szerint mindkettő „szép gesztus”, de egyben elfedi a rendszer hiányosságait is a közvélemény elől.

Alapítványi hozzájárulás vagy kötelező befizetés?

Nem csak Budapesten és az iskolákban oldanak meg feladatokat a szülők a fenntartó helyett, egy olvasónk gyerekei Kiskunfélegyházán járnak állami óvodába. Lapunknak azt írta, hogy az óvoda egy alapítványt működtet, amin keresztül szülői hozzájárulásokat gyűjtenek a fenntartási költségekhez.

„Több óvodai gyűjtés van az év folyamán, minden szülői értekezlet 15 perce megy arra, hogy hangsúlyozzák: milyen fontos, hogy önként befizessünk, idén már meghatároztak minimum havidíjat is.”

Ebben a kontextusban az „önkéntes” befizetés nehezen értelmezhető, hiszen szerinte alapból szednek be csoportpénzt a szülőktől, emellett kötelező időnként az alapítványnak fizetni, és ehhez jön hozzá az „önkéntes felajánlás”. Itt a szülők okostábla helyett játékokat szerelnek össze.

A kötelező alapítványi hozzájárulás nem ritka a szülők tapasztalatai alapján. Egy fővárosi iskolában havonta 500 forintot kell fizetniük egy gyerek után a szülőknek az iskola alapítványába. Ebből oldják meg a felmerülő kisebb költségeket, például a függöny, polc, festék, nyomtató beszerzését. Persze ezek felfúrását, beépítését és a festést is a szülők csinálják, és az egyik tanár férje. „Magyarul fizetős az iskola” – írta olvasónk.

A XXIII. kerületben már elsőben a szülők újították fel a negyedik osztályba menő gyerekektől átvett tantermet. „Festettünk, fadekort tettünk a falra, hogy a sérülésektől védve legyen. Az egyik szülő IKEA-s szekrényeket vett, vettünk bele való fiókos dobozokat a rajzeszközöknek. Ez teljesen általános az iskolában, ahol tudnak, a szülők, besegítenek. A napos oldalon rolót, sötétítőt, klímát vesznek” – írta le tapasztalatait olvasónk. Amikor másodikosok lettek a gyerekei, az iskola vezetése megkérdezte, ki miben tud segíteni: például „vannak-e festő vagy karbantartó apukák, akik be tudnának segíteni”.

„Félreértés ne essék, szívesen segítünk bármiben. A tisztasági csomag alap, illetve viszünk fénymásolópapírt, összedobjuk a krétát, ragasztópisztolyt a tanároknak. De kérdem én, a fenntartó mit csinál?”

– tette fel a kérdést a szülő.