A gyermekvédelem ott kezdődik, hogy a kormány komolyan veszi a gyerekek érdekeit, és meghallgatja őket

A gyermekvédelemben valódi változást az hozna, ha végre a gyerekek igényeire figyelnénk, ahelyett, hogy abból indulunk ki, egy rosszul működő állami rendszer mit tud nyújtani. A napokban sok tízezren álltak ki, miután nyilvánvalóvá vált a szakellátásban felnövő gyerekek védtelensége. A miniszterelnök évértékelő beszédében megígérte, hogy megerősíti a gyermekvédelmi rendszert, de konkrétumként csak azt említette, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetésére és az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat erősíti meg. Ez legfeljebb a bántalmazások visszaszorításához járulhat hozzá. Ez azonban édeskevés.

„Odakint most szörnyek járnak. És az állam a legnagyobb szörny” – hangzott el a múlt pénteki tüntetésen a színpadon. Az állami gondoskodásban élő gyerekek cserben hagyása különösen ordító ezekben a hetekben. Végre széles tömegek számára vált láthatóvá, hogy milyen kiszolgáltatottság van az intézmények falai mögött. Az állam működése másképpen is szörnyű: a gyerekek számos területen szenvednek attól, hogy egy rossz rendszer adottságai határozzák meg a lehetőségeiket. Ezek egy része valóban a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódik, de nem csak ezeken a területeken lenne szükség szemléletváltásra.

A gyermekvédelem ott kezdődik, hogy az állam az intézkedései középpontjába a gyerekek valódi érdekét helyezi, hogy a kiindulópontot a gyerekek igényei jelentik. Ott kezdődik, hogy nem a rosszul szervezett, a dolgozók kizsigerelésével fenntartott rendszer lehetőségeiből indul ki. A gyerekeket a középpontba helyező állam nem elégszik meg annyival, hogy a gyerekek ne haljanak éhen, és hogy ne bántsák őket. Azzal is törődnie kell, hogy a gyerek képességeit ki tudja bontakoztatni, a testi és lelki fejlődése biztosított legyen, a méltóságát tiszteletben tartsák.

A jogszabályok reformja mit sem ér, ha nem előzi meg a magyar állam hozzáállásának reformja.

Csak ebből következhet egy olyan jog-, de leginkább intézményrendszer, ami valóban a gyermekeket védi. Ehhez többre van szükség, mint látszatintézkedésekre.

Egy jól működő gyermekvédelem alapját az alapellátás jelenti, melynek feladata, hogy felismerje, ha egy gyerek bajban van, és segítse a családokat megküzdeni a nehézségekkel. Azt tapasztaljuk, hogy ez gyakran nem teljesül. Segítség helyett ellenőrzést kapnak a nehezebb sorsú családok, és szegénységük, rászorultságuk miatt büntetik őket folyamatos eljárásokkal, gyakran azzal, hogy évekre elszakítják tőlük gyerekeiket.

A gyerekek érdekét középpontba helyező rendszer képes a szegénységet elválasztani attól, hogy a gyerekre valóban a szülei jelentenek-e veszélyt. Az ilyen rendszer kellő erőforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy a rossz anyagi helyzetű családokat segítse, ne gyerekeik elszakításával büntesse. A gyerekek érdekére épülő rendszer esélyt ad a szegénységből való kitörésre, és a gyermeket szerető családtagokra épít, hisz tudja, hogy a gyereknek a jól működő családjában van a legjobb helye. Az ilyen rendszerben a segítő szakemberek a gyerek fizikai szükségletei mellett az érzelmi, pszichés fejlődését is fontosnak látják, és ezt a saját családjában, kapcsolataiban segítik kiteljesedni. Hiszen egy lázadó kiskamasz iskolai hiányzásaira vagy egy munkáját elvesztő szülő anyagi nehézségeire nem megoldás a gyerek elszakítása és állami rendszerbe utalása. Ellenben a kiskamasz és családja terápiás megsegítése, a szülő munkaerőpiaci megtámogatása megoldja a problémát, és így a gyerek a családjában élheti meg azt, hogy közösen, kompetens módon tudták megoldani a nehézséget. Ez a gyerek érdeke.

Ha ilyen lenne a gyermekvédelmi alapellátás, sokkal kevesebb gyerek kerülne ki a családjából állami szakellátásba.

Amikor az állam úgy dönt, elveszi a gyereket a szüleitől, azt mondja, hogy jobban tud gondoskodni a gyerekről, mint a szülei. Ez hazugság.

Ehhez képest gyerekek ezrei – főleg a legnehezebb sorsú gyerekek – nem nevelőszülőkhöz, hanem intézményekbe kerülnek, amelyek önmagukban bántalmazást és elhanyagolást jelentenek minden gyereknek. Hiába írja elő jogszabály, hogy minden gyereknek – különösen a 12 év alatti gyerekeknek – nevelőszülőkhöz kell kerülnie, ha nincsenek erre felkészített nevelőszülők.

A gyerek érdekét fókuszba helyező rendszerben nem lehet akadálya a megfelelően képzett szakemberek hiánya annak, hogy a gyerekek családban nőhessenek fel. Nem elég szigorú, bántalmazás elleni protokollokat bevezetni, ha eleve tudjuk, hogy azok betarthatatlanok, a szakemberhiány, a zártintézményi eltussolás vagy éppen az erős függelmi viszonyok miatt.

Ha az állam elvesz egy gyereket a szüleitől, akkor valóban többet kell adnia, mint amit a családjában kaphatott volna.

Gondoskodnia kell arról, hogy a gyerek a lehető legjobb (nevelő)családi környezetben nőjön föl, minél több hátrányát dolgozhassa le, és közel hasonló esélyekkel induljon a felnőtt életben, mint szerencsésebb kortársai.

Bár nem a gyermekvédelmi rendszer része, de nem beszélhetünk a gyerekek védelméről és a lehetőségeik megteremtéséről, ha nem beszélünk a közoktatásról. Jelenleg a közoktatásból egyértelműen hiányoznak a szaktanárok. Hiába volna a gyerekek érdeke az, hogy szaktanárok segítségével találják meg a jövendőbeli szakmájukat, ehelyett a rosszul működtetett rendszer adottságai határozzák meg a továbbtanulási lehetőségeiket. Ha valakinek nincsen fizikatanára, akkor hogy derülhet ki, hogy neki tehetsége és érdeklődése lenne a tárgyhoz? Emellett kevesen vannak és végtelenül túlterheltek azok a segítő szakemberek, akiknek éppen abban lenne szerepük, hogy észrevegyék, ha egy gyereknek problémája van, és tudjanak neki segíteni. Az állam pedig ismét egy látszatintézkedéshez nyúl: lehetővé teszi, hogy a gyerekeket alacsonyabb végzettséggel is lehessen tanítani, mintha ezzel bármit is megoldana. A gyerekek érdekeit középpontba helyező rendszer a szakemberhiány enyhítése érdekében nemcsak a szégyenletes tanári fizetések emelésében gondolkodik, hanem a tanárok terheinek csökkentésében, társadalmi megbecsültségük erősítésében és a tanári autonómia megteremtésében.

A közoktatáson belül mindez különösen élesen látszik az extra segítséget igénylő gyerekek esetében. Az ilyen, plusztámogatást igénylő gyerekek ezrével maradnak fejlesztések nélkül pusztán azért, mert hiányzik a rendszerből több száz szakember. A szakértői bizottságok gyakran azért döntenek a magántanulóság mellett, mert nincs olyan iskola, amelyet kínálhatnának a gyereknek, ahol valóban megkapná a szükséges – és törvényesen elvileg neki járó – fejlesztést, foglalkozást. A szakértők gyakran nem a gyerekek igényeit, hanem az elérhető szolgáltatásokat veszik alapul a véleményük kialakításakor. Ez jól mutatja, hogy miért nem elég pusztán a jogszabályokat átfésülni a változás érdekében.

A gyerekek érdekeinek védelme valójában azt jelentené, hogy az állam lépéseket is tesz azért, hogy a gyerekek minél inkább a rájuk szabott fejlesztést kaphassák meg, és így ki tudjanak teljesedni. A jelenlegi rendszerben csak azok a gyerekek jutnak igazán támogatáshoz, akik szüleinek – anyagi lehetőségeik, társadalmi helyzetük révén – van erejük és tudásuk ahhoz, hogy az elérhető minimumnál többet harcoljanak ki nekik.

De mi van azokkal a gyerekekkel, akikért nincs, aki kiálljon?

A gyermekvédelem ott kezdődik, hogy a kormány komolyan veszi a gyerekek érdekeit, és erről meghallgatja őket. Meghallgatja azokat a szervezeteket, amelyek megfeszített munkával igyekeznek az állam elmulasztott feladatait ellátni. Meghallgatja azokat a dolgozókat, akik erőn felül építenek a lehetetlenből egy hellyel-közzel működő rendszert.

Az előzmények alapján félő, hogy a kormány a mostani botrányt nemcsak hogy látszatintézkedésekre használja majd, hanem arra is, hogy társadalmi csoportok ellen hergeljen. Társadalmi csoporton természetesen nem a pedofil bűnelkövetőket értjük. 2021 nyarán a kormány benyújtott, a parlament pedig elfogadott egy törvényt, ami a kormány érvelése szerint a pedofil elkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépés miatt volt szükséges. Valójában a kapcsolódó kormányzati kommunikáció összemosta a pedofíliát és a homoszexualitást, és a törvény több, az LMBT+-emberek jogait súlyosan sértő intézkedést tartalmaz. Ennek következménye például, hogy a kormányhivatal megbüntette a Líra Könyv Zrt.-t az Esti mesék lázadó lányoknak című könyv miatt, mert egy iskolától kevesebb mint kétszáz méterre „homoszexualitást megjelenítő” tartalmat forgalmaztak. Ahogy korábban gyermekvédelminek hazudta a kormány ezt a törvényt, úgy most is félő, hogy hasonló gyűlöletkeltésre építő rendelkezéseket és kampányt látunk majd. Az elmúlt hetekben tiltakozó polgárokon múlik, hogy visszautasítják-e a gyűlöletkeltést, és követelik-e a valódi változást.

A szerzők a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársai