Dörner György újabb öt évig lehet az Újszínház igazgatója
Pozsgai Zsolt író-rendező is pályázott erre a posztra.
Utolsó szerepét játssza, aztán visszavonul a színészettől Mécs Károly
„Szeretném békésen leélni ezt a pár évet, ami még hátravan” – nyilatkozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
A FreeSzFE mellé állt a Vidnyánszkyék által lelkesedve várt sztárrendező
Robert Wilson nem jött el Budapestre a nemzetközi színháztalálkozóra, pénzzel és kiállásával a FreeSZFE-t segíti, írja a 444. Vidnyánszky nyílt levélben válaszolt, szerinte a rendezőt...
Azt gondoltam, én nem fogok filmezni, oda más típusú színésznőket keresnek
Rainer-Micsinyei Nóra annyit gondolkodott, hogy miért nincsen a huszonéves mai nőkről film, hogy írt egyet. Az SZFE-n doktorizik, standup-műsorra készül, és azért nem kapott rossz kommenteket az...
Kulka János: Én is zavarban vagyok amiatt, hogy stroke-os vagyok
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 2016-ban kapott stroke-ot, azóta most először vállalt szerepet nagyjátékfilmben. Sírva fakadt, amikor felkérték A vizsga folytatására – erről a Marie...
Emmi: Ellentétben a megjelent téves információkkal, a színházakban nem kell védettségi igazolvány
Cáfolták a Vígszínház korábbi közleményét.
Több régi MMA-tag hüledezett Cserhalmi György kritikus székfoglaló beszédén
Hatalmi erőszak, Horthy, Kádár, egy helyben járás. A teljes szöveget ki sem adta a művészeti akadémia a Népszavának.
Az Örkény Színház produkciója kapja a legjobb előadás díját a színikritikusoktól
A Kertész utcai Shaxpeare-mosót Bodó Viktor rendezte.
Nemzetbiztonságra hivatkozva Putyinék megvizsgálják, mit játszanak az orosz színházakban
Vajon összhangban áll-e a repertoár az orosz elnök nemzeti eszméjével? A sztoriban ráadásul Soros is felbukkan!
Nemzetiből a Nemzetibe – Bemutatkozott Győrben Bakos-Kiss Gábor
Népszínházat, minőséget és több határon túli meghívott rendezőt szeretne a budapesti Nemzetiből érkező új igazgató.
Kövess minket Facebookon is!