Székesfehérvár
Újra Videoton néven fog szerepelni a másodosztályba kiesett fehérvári focicsapat
Garancsi István és a Mol már a múlté.
A társulat nem Dolhai Attilát akarta, de őt választották a székesfehérvári színház élére
A társulat Egyed Attilát támogatta, aki 2012 óta van a színházban.
Tűz ütött ki Székesfehérvár mellett, nagy füsttel ég egy szeméttelep
Több városból tűzoltók siettek Székesfehérvárra, a füstöt videóra vették.
Sírós-picsogós gate: Cser-Palkovics fenntartja korábbi nyilatkozatát, és lezártnak tekinti az ügyet
Ellentmondás feszül a kormányszóvivő és Székesfehérvár polgármesterének nyilatkozata között.
Székesfehérvár kifizette az egy forintot a Fehérvár FC-ért, beadták az NB II.-es nevezést
Miután kiestek az NB I.-ből, a milliárdos Garancsi bejelentette, hogy eladja a csapatot, a város pedig bejelentkezett az ideiglenes működtetésre.
Garancsi kiszállásával átmenetileg Székesfehérvár veszi át a Fehérvár FC focicsapatát
Cser-Palkovics András polgármester azt mondta a keddi bejelentésen, hogy egy évre vállalják a csapat működtetését.
Félórás késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon
Kelenföld és Tétényliget között egy szakaszon csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.
Cser-Palkovics András bocsánatkérést vár a síró-picsogó önkormányzatokról beszélő Vitályos Esztertől
Székesfehérvár fideszes polgármestere reméli, hogy ez csak egy rosszul megfogalmazott magánvélemény volt.
Székesfehérvár fideszes polgármestere szolidáris Karácsony Gergellyel
Cser-Palkovics András szerint nem Magyar Péter, hanem egy társadalmi közhangulat a Fidesz ellenfele.
Cser-Palkovics: Ha nem lenne szolidaritási hozzájárulás, Székesfehérvárnak több pénze lenne a...
A polgármester a Mandinernek fejtegette, hogy szerinte jobb lenne, ha a saját adóterhére gazdálkodhatna a város.








