SZDSZ

A kimért jogász, aki huszonegy évig óvta a Fideszt
Két évtized legfőbb ügyészi munka után alkotmánybíróként folytatja Polt Péter. A '90-es években Áder Jánossal érkezett a Fideszhez, de két évig volt csak párttag, majd kétszer is az ügyészség élére...
Mindig van kit utálni a nyugati határszélen
Good bye Győr! – üzenték a laposiaknak a gőgös soproniak. A két város közti ellentét több száz évre nyúlik vissza, de a kommunisták gerjesztették leginkább. Szerencsére ma már keveset érezni...
Kóka János szerint az egészségügy össze fog omlani, ha nincs érdemi változtatás
A volt SZDSZ-elnök szerint az egészségügyi rendszert elsősorban a benne dolgozók elképesztő elhivatottsága tartja össze.
Hack Péter: Akik most fellépnek Orbán Balázs disszertációja ellen, a kommunista gyakorlatot...
Az ELTE tanszékvezetője, egykori SZDSZ-es politikus nem lát problémát a miniszterelnök politikai igazgatójának egyetemi dolgozatával kapcsolatban.
Ha valamilyen csoportidentitást kell mondanom, hogy ki is vagyok én, akkor inkább az ellenzéki...
Demszky Gábor húsz évig volt Budapest főpolgármestere a rendszerváltás után, de a róla most megjelent könyvből is az rajzolódik ki, hogy máig a Kádár-kor demokratikus ellenzéki időszakára a...
Magyarország antikommunista fellegvára
Vas megyében a baloldalnak sosem volt sok keresnivalója, a rendszerváltás után az SZDSZ is harcias antikommunizmusa miatt volt itt erős. 1998 óta a Fidesz fellegvára, a baloldalnak csak...
Így tanulta meg a Fidesz, hogy kell uralni a népszavazásokat
A rendszerváltás óta ellenzéki pozícióból egyetlen párt tudott sikerre vinni népszavazási kezdeményezést, a Fidesz. Bemutatjuk azt az utat, ami a hazai népszavazások intézményének kiüresítéséhez...
Fábry Sándor: Az Orbánt kedvelem, a Gyurcsányt meg utálom, mint a szart
A humorista-műsorvezető szerint ezért nem kritizálja a közmédián futó műsorában a miniszterelnököt, de egyébként sem hisz a kiegyensúlyozottságban. Fábryt maga a kérdés is annyira felidegesítette,...
Haraszti Miklós: Mécs Imre hozta be 1956 igazságát a demokratikus ellenzékbe
Haraszti Miklós és Kőszeg Ferenc emlékezett vissza az SZDSZ alapítójának és parlamenti képviselőjének életére, akit '56-os szerepvállalásáért halálra ítéltek.
Kövess minket Facebookon is!