Szavazás

Puccskísérlet miatt bűnösnek találták Bolsonarót, 40 évet is kaphat
A volt brazil elnököt egyebek mellett államcsíny kitervelésével, fegyveres bűnszervezetben való részvétellel és állami intézmények elleni erőszakos cselekményekkel vádolják.
Majka koncertjén bulizott Magyar Péter, a SZIN-en is felzúgott a „mocskos Fidesz” skandálás
Majka arra buzdította a közönséget, hogy aki elmúlt 18 éves, az jövőre húzzon szavazni.
Mit mond a szarjancsi? Ja, csak lázad! – a Fidesz egyelőre nem tud mit kezdeni azzal, hogy...
A felmérések szerint évek óta fogyóban vannak a kormánypárti fiatalok. Az utóbbi időben a kormánypárti politikusok különböző magyarázatokkal álltak elő, mikor ennek okairól kérdezték őket. Valaki...
Zárt ülésen, nagy többséggel szavazta meg az ELTE szenátusa a kutatóközpontok átvételét
Hiába jelentek meg tiltakozók is a helyszínen, elfogadták a HUN-REN-ből kitett kutatóközpontok befogadását.
Akadémiai dolgozók: Másodrangú egyetemi polgárrá válna az odacsatolással 1200 dolgozó
A HUN-REN kutatóhálózat feloszlatása, elcsatolása még nem zárult le, az ELTE szenátusa hétfőn szavaz egy új előterjesztésről.
A kormány szerint közel 2,285 millióan töltötték ki a Voks2025-öt
Hidvéghi Balázs „minden idők egyik legsikeresebb véleménynyilvánító szavazásáról” beszélt.
Az érintett akadémiai dolgozók közel 90 százaléka elutasítja, hogy az ELTE-hez csatolják őket
A kutatóközpontok durván 1200 dolgozójából 800-an nyilvánítottak véleményt, nagy többségüknek nem tetszik az ötlet.
Ilyen egy sűrű parlamenti nap – a legfontosabb szavazások pontról pontra
Közel két tucatnyi törvénymódosításról szavaztak a képviselők szerdán. Új alkotmánybíró és legfőbb ügyész, felfüggeszthető állampolgárság és településvédelem. Összeszedtük, miről döntött a parlament.
70 éves bírók, pénzbüntetés a bíróságoknak, szigorított távoltartás – átment a parlamenten az új...
Semjén Zsolt közel kétszáz oldalas salátatörvényében arról is szó van, hogy a tárgyalásokat online is lehet majd követni – ha a technika engedi.
Hadházy a parlament ruhatárában szavazhatott arról, Polt Péter legyen-e az Alkotmánybíróság új...
Az Országházból kitiltott képviselő azt írta a szavazólapra: lónak a faszát!
Kövess minket Facebookon is!