Szabadulás
Kínzásról és éheztetésről számoltak be az izraeli túszok kiszabadításuk után
Akinek katonamúltja volt, azzal sokkal rosszabbul bántak, és komoly pszichológiai nyomást helyeztek rá.
Borotvapengékkel felpimpelt fogkefével indult meghallgatásra a debreceni rab
A bíróság első fokon felmentette a rabot a régóta húzódó perben, melynek vádirata szerint a meghallgatáson meg akarta ölni az ellene eljárást folytató ügyészt.
Tizenhárom hónap után szabadult a fegyvermester, aki Alec Baldwin kezébe töltött fegyvert adott
Hannah Gutierrez-Reedet gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélték el 2024 tavaszán.
Fogolycserével szabadult az Oroszországban hazaárulás miatt bebörtönzött orosz–amerikai balerina
Kszenyija Karelinát tavaly ítélték 12 év börtönre, amiért 50 dollárt adományozott egy Ukrajnát támogató jótékonysági szervezetnek.
Szabadon engedték a szaúdi nőt, akit korábban 34 év börtönre ítéltek néhány tweet miatt
Salma al-Shehabot még 2021-ben tartóztatták le, amiért emberi jogi aktivisták posztjait osztotta meg.
A Hamász átadott a Vöröskeresztnek négy izraeli túszt, cserébe 200 palesztin fogoly is kiszabadult
A négy izraeli katona a Hamász álarcos fegyvereseinek gyűrűjében, a saját lábán érkezett a Gázai övezet Palesztina terére.
Pár nappal a választás előtt kiengedték a börtönből Steve Bannont, Trump egyik fontos tanácsadóját
Azért kellett bevonulnia júliusban, mert nem működött együtt a Capitolium ostromát kivizsgáló képviselőházi bizottsággal.
Szabadult a börtönből az orosz férfi, akire kislánya háborúellenes rajza miatt figyelt fel a...
A férfit tavaly hivatalosan az orosz hadsereg diszkreditálásának tartott háborúellenes posztjai miatt ítélték el csaknem két évre.
Egy kis sziget bíróságára utazik Julian Assange, onnan mehet majd Ausztráliába
Az Egyesült Államok fennhatósága alatt álló Saipan közelebb van Ausztráliához, itt írják alá a vádalkut, ha bűnösnek vallja magát.
Kiengedték Vizoviczkit, az éjszaka egykor rettegett urát
A Hajógyári-sziget királyát rendőrök megvesztegetése és költségvetési csalás miatt ítélték el.








