Sopron
Márciusi tél: 5-6 centi hó hullott a Kőszegi-hegységben
A Soproni-hegységben is havazott reggelre.
Az európai jogokra és az elveszett lehetőségekre emlékeztettek a tüntetők az ágfalvi határon
Az osztrák-magyar határon, Ágfalva és Schattendorf között két éve zárták le az átkelőt.
Magyar Péter bement a soproni közgyűlésre, amit emiatt félbe is szakítottak
Az óvodák átszervezése miatt tüntettek a városháza előtt, a Tisza Párt elnöke is megjelent, majd bement a közgyűlésre, és vitatkozni kezdett a polgármesterrel.
Mészáros Lőrinc cége több mint 3,5 milliárdért tervezhet a GYSEV-nek
Három ajánlattevő közül a Mészáros tulajdonában lévő Kontúr Csoport nyerte a Borostyán vasúti folyosó magyarországi gerincének megtervezésére kiírt közbeszerzést.
Sopronban óvodák zárnak be, csoportokat vonnak össze, a szülők tiltakoznak
A racionalizálással harminc fős óvodai csoportok jönnének létre. Erről csütörtökön tárgyal a városi közgyűlés.
Néhány hét alatt kell felszámolni a soproni kiskerteket a panelek mellett, évtizedek munkája...
Évtizedeken át elnézte a bérbe adó szövetkezet a kertművelők szabálytalan gyarapodását, a kisházak építését, a fák ültetését azokban a soproni kiskertekben, ahol most mindent a földdel egyenlővé...
Lázár szerint az osztrákok alárendelt helyzetben szeretnék tartani Sopront Ausztriához képest
Az építési és közlekedési miniszter azt mondta, a kormány békés megoldást szeretne a Fertő tónál.
Lázár a Fertő tavi beruházásról: Osztrák „megszállási terv” akadályozza a magyar oldal fejlesztéseit
A miniszter megérti a tó miatt aggódó civileket, ezért egyeztetéseket szorgalmaz a kormány és a környezetvédők között.
Rahimkulov Ruszlan cégének ügyvezetője vásárolta meg a volt gyermekotthon épületét Sopronban
Az állam eladta a volt gyermekotthon épületegyüttesét. Az egyik szárny közel száz éve a bánya- és erdőmérnök hallgatók kollégiumának épült, a másik Evangélikus Teológiai Kollégiumként működött.
Két év alatt a negyedik igazgató érkezett a fertődi és a nagycenki kastély működtetésére
A Lázár János által vezetett Magyar Tenisz Szövetség főtitkári székéből jött az új vezető, akinek az a feladata, hogy élettel töltse meg az ország legnagyobb és legimpozánsabb főúri kastélyát.









