Simone Biles
Biles királynőnek kijáró tisztelettel hajolt meg az őt legyőző brazil tornász előtt
Sportszerű jelenet a női tornászok olimpiai dobogóján.
Simone Bilesékat zavarta a túl jól nevelt, csendben maradó közönség
A nézők még az egymást biztató tornászokat is el akarták csitítani, pedig ők zajban jobban teljesítenek. Négy olimpiai döntős le is esett a gerendáról.
Biles rontott, lecsúszott a gerendáról, de aztán talajon ezüstérmet szerzett
A 27 éves amerikai tornász így három arannyal, egy ezüsttel zárta a párizsi olimpiát.
Simone Biles harmadik aranyát nyerte Párizsban, a róla elnevezett ugrás is kellett hozzá
Az amerikai tornász összesen már hét olimpiai aranynál jár.
Imádom a fekete munkámat – írta Simone Biles, ami Trumpnak címzett beszólás is lehet
Az amerikai tornász a megjegyzéssel arra utalhatott, hogy Trump nemrég arról beszélt, a bevándorlók elveszik a „fekete munkahelyeket”.
Simone Biles új magasságokba emelkedett második párizsi aranyérmével
Az amerikai szupersztár tornász a harmadik nő a történelemben, akinek kétszer sikerült megnyernie az egyéni összetett döntőjét az olimpián.
Olimpián női tornász még sosem csinálta meg a világ legnehezebb ugrását, aztán jött Simone Biles
Az amerikai tornász az antwerpeni vb-n már elővette a dupla Jurcsenkó-szaltót bicskamozdulattal, most Párizsban is megcsinálta.
Simone Biles újabb vb-aranyával már minden idők legeredményesebb tornásza
34 olimpiai és vb-érme van, senki más nem gyűjtött ennyit.
Az olimpián összeomlott, a torna-vb-n bemutatta a világ legnehezebb ugrását
Az amerikai Simone Biles visszatérése jobban nem is sikerülhetett volna. A magyarok két olimpiai kvótát szereztek.
Másfél év alatt sem kértek bocsánatot attól a fekete tornászlánytól, akit százak előtt aláztak meg
Egy írországi versenyen rajta kívül mindenki más kapott érmet. A család szerint a szövetség sem kezelte megfelelően az ügyet, ami rendszerszintű rasszizmusra utal.