Simone Bilesékat zavarta a túl jól nevelt, csendben maradó közönség

2024. augusztus 6. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

Bár ellentmondásosnak tűnhet, női tornászok arra panaszkodtak, hogy a szerenkénti olimpiai döntőben túl nagy volt a csend a Bercy Arénában, és zavarta őket, hogy a nézők őket és egymást is csitítgatták.

„A közönség nagyszerű volt, azt leszámítva, hogy a gerendánál elcsendesültek” – idézte a Guardian Cecile Landit, az amerikai Simone Biles edzőjét.

A nézők nemcsak egymást próbálták csendre inteni, hanem a tornászokat is erre próbálták rávenni, pedig ők előszeretettel biztatják egymás a gyakorlatok közben is, és ez nem szokta őket megzavarni az elemek pontos végrehajtásában.

Simone Biles ötödik lett gerendán, miután leesett a szerről az olimpiai döntőben – Fotó: Lionel Bonaventure / AFP
Simone Biles ötödik lett gerendán, miután leesett a szerről az olimpiai döntőben – Fotó: Lionel Bonaventure / AFP

A minden idők egyik legeredményesebb tornászának számító, Párizsban három aranyat nyerő Biles ezúttal leesett a gerendáról, és gyakorlata után csapattársához fordult: „Miért hallgatnak el?”

„Nagyon furcsa és kínos volt, nem lett a kedvencünk. Egyikünknek sem tetszett. Őszintén szólva, jobban teljesítünk olyan környezetben, amikor zaj van, mert az olyan, mintha edzésen lennénk” – mondta Biles, aki végül ötödik lett a szeren.

A szerenkénti döntőkben egyszerre csak egy tornász van pódiumon, így mindenki őt figyeli, és ha még ehhez csend is társul, az még inkább nagyobb terhet pakol rájuk. Talán ez vezethetett a rontásokhoz a gerendán is, négy döntős is leesett a szerről.

„Érezni lehetett a feszültséget a teremben. A tömeg minket is csitított, hogy ne szurkoljunk. Nem tetszett nekünk ez a nagy csend. Szeretem hallani, ahogy a csapattársaim szurkolnak nekem” – mondta Lee.

Biles azt mondta, hogy próbáltak változtatni a helyzeten, megkérdezték a szervezőket, hogy kaphatnak-e valami háttérzenét vagy -zajt, de ez nem jött össze.

„Nagy csend volt az teremben, és ez egy kicsit stresszesebb volt emiatt, de jól esett, mert amikor befejeztük a gyakorlatot, még hangosabb volt a szokásosnál” – mondta az olasz Manila Esposito, aki bronzérmes lett gerendán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!