Biles királynőnek kijáró tisztelettel hajolt meg az őt legyőző brazil tornász előtt

2024. augusztus 6. – 11:01

Biles királynőnek kijáró tisztelettel hajolt meg az őt legyőző brazil tornász előtt
A brazil Rebeca Andradét ünnepli két amerikai tornász, Simone Biles és Jordan Chiles – Fotó: Hannah McKay / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A női tornászok utolsó olimpiai szerenkénti döntője a talaj volt, és a szám eredményhirdetése egy emlékezetes és sportszerű jelenetet hozott. Amikor az olimpiai bajnok Rebeca Andrade fellépett a dobogóra, a két másik érmes mélyen meghajolt előtte.

Az egyik meghajló Simone Biles volt, aki csak Párizsban három arany- és egy ezüstérmet nyert, és vitathatatlanul korunk legnagyobb tornásza, míg a másik, a szintén amerikai Jordan Chiles volt, aki harmadik lett talajon.

„Nagyon kedves volt tőlük. Ők a világ legjobb sportolói, és amit tettek, sokat jelent nekem. Megtisztelve érzem magam” – mondta Adnrade Bilesék gesztusáról.

„Szeretem Rebecát, nagyon csodálatos. Csak jókat tudok mondani róla. Ő egy királynő, ezért tettük azt, amit tettünk. Nagyon izgalmas nézni őt, és a közönség is mindig szurkol neki, csak ez lehetett a helyes cselekedet tőlünk” – idézte Bilest a Reuters. A tornász korábban arról beszélt, hogy Andrade az, akitől feszült lesz, mert nagyon meg tudja közelíteni pontszámokban.

A brazil tornász négy érmet szerzett Párizsban, talajon arany-, összetettben és ugrásban ezüst-, csapatban bronzérmes lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!