Rost Andrea

Ókovács Szilveszter Rost Andreáról: Ő most politikus, de én attól még az énekest látom benne
Az Operaház igazgatója szerint nem romlott meg a kapcsolatuk a Tisza Párthoz csatlakozott énekessel.
Orbán Szabó Bencéről: Nem hős, hanem csak balek
A miniszterelnök ismét Hont Andrásnál járt, ahol elmondta, hogy Rost Andrea a nemzet pacsirtája, de reméli, nem szerez mandátumot.
A szolnoki polgármester szerint a kassza kifosztása helyett felzárkózást kínál a városnak a Tisza...
Györfi Mihály levelet kapott a Tisza Párttól, amiben igazságos és kiszámítható adóterheket ígérnek az önkormányzatnak.
A one man show után csapatot hirdet Magyar Péter
A Tisza Párt elnöke egy évvel a berobbanása után azt ígéri, szombati nagy rendezvényükön több új szakértőt is bemutat. Magyar mellett eddig nem sokan kaptak szót, de páran már kiléptek a...
Ókovács Rost Andrea állításairól: Nem pöffeszkedem, a stábom extra kicsi, a dolgozószobám egy Kis...
Az Operaház főigazgatója a szerkesztőségünknek küldött levelében részletesen reagált azokra, amiket az énekesnő a Telex műsorában állított.
A földről kellett felállnom – interjú Rost Andreával
Az iskolában paraszt csajnak csúfolták, majd énekesnőként bejárta a világ legfontosabb színpadait. Az Operaházba visszatérne, azt pedig egy pillanatra sem bánta meg, hogy odaállt Magyar Péter mellé,...
Ókovács pöffeszkedik, Magyar Péter sok mindenre alkalmas lesz – erős idézetek Rost Andrea telexes...
A Most jövök legújabb adásának vendége Rost Andrea operaénekes volt. A másfél órás beszélgetésből ebben a cikkben néhány gondolatot szöveges formában is kiemeltünk.
Miklósa Erika szerint Rost Andrea művészi reputációja Magyar Péter rendezvényein fellépve...
Miklósa azt mondta, ha mindenféle „ilyen típusú rendezvényen” jelenik meg valaki, az nem a művészetről szól.
Kövess minket Facebookon is!