Ókovács pöffeszkedik, Magyar Péter sok mindenre alkalmas lesz – erős idézetek Rost Andrea telexes interjújából

Rost Andrea Kőbányán született, majd Szolnokon és Csepelen töltötte gyerekkora legfontosabb éveit. Háromévesen már a táncdalfesztivál dalait énekelte az utcán a gyerekeknek.

Amikor felkerült Csepelre, az iskolában „paraszt csajnak” csúfolták, mert jászosan beszélt, egyszer az udvaron meg is dobták a kiejtése miatt. Bár csak néhány évig élt Szolnokon, a jászos beszédmód a mai napig vissza szokott nála jönni, „amikor kicsit zárt szájjal beszélek, még a mai napig az éneklésnél is dolgoznom kell, hogy lazán nyissam az állkapcsomat”.

A Zeneakadémiára elsőre nem vették fel, másodikra viszont már sikerült neki. A sikertelen felvételi után kilépett a csepeli SZTK-ból, ahol két műszakban dolgozott a gégészeten orvosírnokként, mert úgy látta, még többet kell gyakorolnia, hogy bekerülhessen. „Bedolgozó lettem, például vasaltam olyan hálóingeket meg pizsamákat, amiket más bedolgozók megvarrtak.”

Később hallotta, hogy egyetlen tanár sem akarta a Zeneakadémián, abba a csoportba tették, ahol éppen akkor hely volt. „Nagyon szerettem, ha nyüstölnek a tanáraim, engem nem a dicséret vitt előre, hanem a kritika” – fogalmazott.

Sosem veregette vállon magát

Az opera a színpadon nem egy magányos műfaj, azon kívül viszont már igen. Arra a kérdésre, hogy melyik részére gondol, az énekesnő azt felelte, hogy „mindegyikre”. Egyedül kell memorizálni a szöveget, egyedül kell átgondolni és megformálni a szerepet, „ez magány és csend”. „És aztán el kell utazni, be kell csekkolni a hotelbe, az ember végig egyedül van. A próbán persze közös játék van, de utána megint a magány következik, a premier után is, főleg miután lement az összes előadás. Mert egy-két szereplővel később lehet, találkozol, de az adott előadás valószínűleg egy soha meg nem ismétlődő dolog.”

Sosem érezte, hogy megérkezett, nem veregette vállon magát, mindig volt valami, amit meg akart tanulni, ki akart javítani. „Talán egy-két pillanatban gondoltam, hogy na ez most egy jó dolog volt, pár percre éreztem azt a flow-t. Törőcsik Mari mondta, hogy az életében volt pár jó perce a színpadon, és ez tényleg így van. És ha az ember azzal foglalkozik, hogy ő milyen jó, na, akkor hagyja abba.” Amikor lejön a színpadról, már tudja magától, hogy mit kell gyakorolnia, viszont közben azt is meg kell tudni tanulni, hogy ne görcsöljön rá valaki teljesen. „A mai napig szeretném, hogy nagyon jó legyen, de már nem ostorozom magam talán annyira” – mondta.

Pöffeszkedő igazgató

Már zajlanak az általa alapított Operakadémia első próbái, melynek eredményeként egy két és fél hetes próbafolyamat végén németül adják majd elő a Varázsfuvolát. „Az életemben szerintem most jutottam el oda, hogy nemcsak visszamondom és felmondom a szerepeket és interpretálok, hanem létrehozok, alkotok valamit, segítek a következő generációnak.”

Az asszisztense mondta neki nemrég, hogy „Andrea, te most megcsináltad Magyarország első számú független operáját”, szerinte a független színházak után most már van független opera is.

Az extra büfészünettel játszott Carmina Buranáról azt mondta, hogy amikor találkozott a hírrel, azt gondolta, hogy „mennyire jellemző, mindig van még lentebb, ez pedig egészen szörnyű”.

„Nem a hangom ment el, a kedvem” – mondta arról, hogy fájó szívvel hozta meg 2023-ban azt a döntést, hogy nem szerződik le az Operaház következő évadára. Szívesen maradt volna tovább, de „nem akartam megvárni, hogy kidobjanak”. Elmondása szerint hat évvel ezelőtt leültek Ókovács Szilveszterrel, aki megkérdezte, hogy miket szeretne énekelni. Végül Rost szerint csak ezekből nem lett semmi, „mintha azt jegyzetelte volna fel, hogy ha ezt akarom, akkor ezeket nem fogom megkapni”.

Az énekesnő szerint bosszúhadjárat zajlott az Operaházban, miután korábban tizenegyen, többek között ő is pályázott a vezetésre. „Akkor mi arra készültünk, és ez benne is volt a kiírásban, hogy kritikát kell megfogalmazni az akkori vezetéssel kapcsolatban, és ezt valamennyien megtettünk. Akkor volt egy olyan szó, amit talán nem kellett volna mondanom, de ma már ezt sem bánom, hogy megtettem.

Azt mondtam, hogy a Székely Bertalan teremben pöffeszkedik Ókovács Szilveszter, pedig az nem arra való, hogy ott üljön egy igazgató. Az igazgatónak van egy irodája, amely iroda Mahlernek is jó volt. Én nem is értettem, hogy ő mit keres ott, aztán pedig a Sissi páholyból intéz szózatot a néphez. Ezek nem elegáns dolgok. Az opera vezetése az opera alázatos szolgálatáról szól. Ilyen nagyon egyszerű.”

Ha más kondíciók lennének, akkor egyébként nagyon szívesen visszamenne – jelentette ki.

Nem csak maga miatt állt oda

„Amikor április 6-án úgy döntöttem, hogy énekelni fogok a Parlament előtt, akkor pont az volt bennem, hogy én itt vagyok a tudásommal, azzal, amit elértem a világban, és azt érzem, hogy nem kellek igazából. És akkor azt mondtam, hogy igazából mit is veszíthetek. És nemcsak magam miatt álltam oda, hanem azért, mert már évek óta látok magam körül” – mondta.

Rost felidézte, hogy Mérei Ferenctől azt kérdezték egy interjúban, hogy mitől lesz egy élet hiteles, és Mérei azt válaszolta, hogy „egy élet attól hiteles, amikor az életben nem kell mindig jól járni”. Az énekesnő ezt úgy értelmezi, hogy akkor hiteles az élet, ha nem mindig olyan döntéseket hoz, amiknek az a mozgatórugója, hogy ő jól járjon. Ha valaki feladja azt a kényszert, hogy ő minden helyzetben győztes legyen, na akkor lesz hiteles – mondta.

„Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor azt hiszem, hogy hiteles kezdek lenni. Mert én tudtam, hogy itt mi fog történni, lesz olyan ember, aki be fog szólni, meg sokan el fognak fordulni, le is írták valahol, hogy Rost Andrea persona non grata. Nem baj. Nem kell engem, hogy mindenki szeressen. Mivel én a hazámat szeretem, ezért azt szeretném, hogy aki itt él, azoknak ennél sokkal jobb legyen” – mondta. Mielőtt kiment április 6-án a színpadra, valamennyire már mellőzöttséget érzett szakmai szempontból, ennek azonban nem tudja az okát. „Csak sejtéseim vannak, de azt hiszem, azért, mert én sosem voltam olyan, aki pártvonalakon nyomult volna. Erre nagyon kínosan vigyáztam is egyébként, hogy se jobbra, se balra, én egy művész vagyok, egy szabad művész, egy szabad ember, egy szabad nő, ezek mind én vagyok.”

Szerinte nagyon szomorú, amit az egészségügyben és az oktatásban lát, szomorú, hogy a félrevezetett nyugdíjasok milyen életszínvonalon kénytelenek élni, szomorú a megfélemlítés, és még lehetne sorolni szerinte. Úgy látja, hogy egy sor olyan dolog történik, amit nem is ért, hogy miért tűrik az emberek.

„Jönne egy nap, és akkor azt mondaná mindenki, hogy amíg ez nem változik, nem megyünk be dolgozni, senki. Nagyon érdekes volna, hogy akkor mi történne.”

Magyar Péter esetében is úgy látja, hogy kritikával kell illetni azt, ami nem jó, és „a siker is lehet egy nagyon nehéz teher”. Szerinte most már Magyar is tudja, hogy „ez nem egy egyszemélyes dolog, hanem benne rengetegen bíznak, és neki olyan felelőssége van, ami nem játékszer, ezt a bizalmat nem szabad eljátszani”.

„Olyan nagyon sok negatívat nála nem láttam, nagyon hiszek benne, szeretem, ahogy gondolkodik, amilyen gyors az észjárása. Én azt gondolom, hogy ő alkalmas lesz sok mindenre” – mondta Rost, aki egyelőre nem tervez belépni a pártba, viszont Solymáron Tisza-szigetet alapított.

Az április 6. utáni időszak kemény volt lelkileg, fel kellett dolgoznia. „Föl kell tudni állni a földről, amikor az embert lenyomják. Az a legfájóbb, amikor a család nem felfog, hanem eltol. De azt mondom, hogy engem a Jóisten rettenetes szeret, és a sorsom nem az, hogy a földön maradjak. Nem ez van a lelkemben, én ennél sokkal erősebb és tehetségesebb vagyok, és én ezért rengeteget dolgozom a mai napig is.”

Kéthetente keddenként jelennek meg a Most jövök új részei. Az adások a Telex Spotify- és Apple Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!