Rák

Tudta, hogy az onkológusa meg akarja ölni?
Legalábbis Szendi Gábor valóságában mindenképpen: az ő olvasatában a rákgyógyászatban dolgozó orvosok hazudnak, ártani akarnak, és nem foglalkoznak az emberéletekkel, az egész tudományág tévúton...
III. Károlynak jövőre kevesebb kezelésre lesz szüksége
A brit uralkodó egy videóüzenetben azt mondta, hogy a korai diagnózis életeket menthet.
A rák kockázatát növelő génmutációt hordozott egy spermadonor, Magyarországra is jutott az...
A férfi nem tudott a mutációról, ami a gyerekeinél 90 százalékra növeli a rák kockázatát. 197 gyerek foganhatott tőle szerte Európában.
Amit maga csinált, az lehetetlen, csak magának elfelejtettek szólni
Kolonits Klára Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő az elmúlt két évben járt a siker fénylő csúcsain és a sors éjfekete gödreiben is, ahonnan saját térképet rajzolva jutott ki élve. Elmesélte,...
Magyar kutatók létrehoztak egy rákgyógyszert, ami egy kezeléssel teljesen meggyógyította a...
A tanulmány egyik első szerzője azt mondta, tizenöt éve foglalkoznak daganatterápiák fejlesztésével, de ilyet még sosem láttak.
Saját hulladék-DNS-ünk segíthet a nehezen gyógyítható rákok kezelésében
Egy friss kutatás szerint az eddig haszontalannak tartott DNS-szakaszok kulcsszerepet játszhatnak a nehezen gyógyítható rákfajták kezelésében, a segítségükkel a hagyományos gyógyszerek is hatékonyak...
A Covid elleni mRNS-vakcinák segíthetnek legyőzni a rákot
Az mRNS Covid-vakcinák riasztóként hatnak, és az immunrendszert arra sarkallják, hogy felismerje és elpusztítsa a tumorsejteket.
Megkezdte a sugárkezelést Joe Biden
A volt amerikai elnöknél májusban diagnosztizáltak agresszív prosztatarákot.
Semmit nem érnek a drágán árult mikrobiomtesztek, mert még azt se tudjuk, milyen az egészséges...
Még mindig gyerekcipőben jár a mikrobiom-kutatás, ennek ellenére az olyan egészségguruk, mint Schwab Richárd, már kész tervekkel állnak elő a diagnózisra és regenerálásra. Az biztosnak látszik, hogy...
Bőrrákot diagnosztizáltak Jair Bolsonarónál
A 70 éves, szélsőjobboldali politikust kedden másodszor is kórházba vitték hányás, szédülés, alacsony vérnyomás és ájulásérzés miatt.
Kövess minket Facebookon is!