Fact-check: Tényleg áltudományos humbugokkal népszerűsített étrend-kiegészítőket árul Csézy férje?

Fact-check: Tényleg áltudományos humbugokkal népszerűsített étrend-kiegészítőket árul Csézy férje?
Csézy és férje, Szabó László – Fotó: Csézy / Facebook

Múlt héten bejárta a propagandasajtót, hogy Csézi Erzsébet, azaz Csézy férje, Szabó László büntetett kuruzsló, aki „áltudományos humbugokkal népszerűsített étrend-kiegészítőket árul, ezekkel lett milliárdos”. A támadások két héttel azután érkeztek, hogy Magyar Péter pártelnök január végén bejelentette, hogy Csézy lesz a Tisza Párt képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 7-es, mezőkövesdi központú választókerületében. A cikkek azt is sérelmezték, hogy Magyar a bejelentéskor közzétett videóban úgy mutatta be Szabót, mint „epigenetikus rákkutatót”.

Csézy a vádakra csütörtökön egy Facebook-poszttal válaszolt, amiben azt írta: Szabó öt diplomát szerzett, a molekuláris epidemiológia doktora címet kapta meg a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, illetve hogy az elmúlt 25 évet a daganatellenes kutatásnak szentelte, és 23 nemzetközi tudományos publikációja jelent meg. Azt is írta, hogy a világ számos országában használják az általa fejlesztett termékeket, amikkel az elmúlt években több ezer embernek segített.

Szabó Lászlónak valóban van doktorija a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, ez az Országos Doktori Tanács weboldalán is látható. Eszerint Szabó 2023-ban kapta meg a PhD-fokozatot. A Pécsi Egyetemi Archívum oldalán a doktori disszertációját is meg lehet találni, ami azt vizsgálta, hogy bizonyos növényi anyagok (például flavonoidok, zöld tea, kávé) állatokban képesek-e csökkenteni vagy visszafordítani egy rákkeltő vegyület (DMBA) DNS-károsító hatását, és hogyan működnek közben a sejtekben. Azt találta, hogy ezek bizonyos esetekben csökkenthetik a DMBA káros hatását az egerek DNS-ében, de csak állatkísérletekben, és az eredmények nem mindig egyértelműen védő hatásúak – néha túlkompenzálnak vagy akár rontanak is a helyzeten.

A Szabó tudományos munkáit felsoroló Magyar Tudományos Művek Tára-adatbázis szerint több további ilyen témájú tanulmánya is van már, és tavaly is publikált a témáról. Idegen nyelvű írása összesen hét van, ebből a legidézettebb (jellemzően tudományos műveknél így mérik egy tanulmány minőségét és hatását) a szőlő polifenoljaival és annak bioaktív vegyületeivel foglalkozik. Ez egy metaanalízis, tehát nem saját kutatásra épül, hanem korábbi kutatások eredményét elemzi, és azt találta, hogy laboratóriumi és állatkísérletes adatok alapján ezek a vegyületek többféle egészségvédő hatással bírhatnak, például cukorbetegség, rák, érrendszeri és idegrendszeri problémák megelőzésében, valamint bizonyos vírusok elleni védelemben.

Ha azonban kicsit mélyebben beleásunk Szabó tudományos munkásságába, találunk gyenge lábakon álló tanulmányokat. A kutatásait főként egérmodelleken és sejttenyészeteken végezte, de való igaz, hogy ezekben a rákkal is foglalkozott.

A probléma inkább ott kezdődik, hogy ezen kutatások alapján létrehozott egy táplálékkiegészítőt, amit aztán a termék marketingjében felruházott csodás hatásokkal, anélkül, hogy ezeket bizonyítani tudta volna.

Az önéletrajzát nem sikerült megtalálnunk, de az általa kifejlesztett Flavin7 termékcsalád egyik weboldalán van róla némi önéletrajzi információ. Innen kiderül, hogy a flavonoidok felé az vitte el, hogy az apja szívinfarktust kapott, „leállt a vérképzése, és egészsége rohamosan romlani kezdett”. Szabó otthonában gyümölcsökből készített kivonatokat, amik állítólag javítottak apja állapotán, elhagyhatta a hagyományos kezelést, és 18 évet élt még miattuk. Azt is írják, hogy „megannyi szakmai díj és elismerés erősíti a cégcsoport hírnevét”, de hogy ezek a díjak pontosan mik, arról nem ejtenek szót.

A termékekről azt is írják, hogy a genetikai polimorfizmusra alapozva a daganatmegelőzésre , a szív- és érrendszer védelmére és sejtélettartam-hosszabbításra jók. A genetikai polimorfizmus azt jelenti, hogy ugyanaz a gén többféle változatban létezik az emberek között – ez teljesen valid dolog, ez az oka annak, hogy mindannyian egy kicsit különbözünk egymástól biológiailag. Csakhogy ahhoz, hogy egy termékről ilyesmit állítsanak, konkrét géneket kellene azonosítani, bizonyítani kellene, hogy a termék hatása függ az adott génváltozattól, és ezt klinikai vizsgálatokon kellene igazolni.

A weboldal szerint indulásuk óta több mint ezer terméket dobtak piacra. Lazán használom a weboldal szót, mert úgy tűnik, a Flavin termékeket rengeteg különböző oldalon árusítják és népszerűsítik – ez valószínűleg abból adódik, hogy az egész rendszer MLM-marketingen alapul, és nemcsak hivatalos webshop van, hanem több viszonteladói oldal is. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2005-ben megállapította, hogy az akkor általuk megbüntetett cég forgalmának 90 százalékát MLM-rendszerben értékesítették. Éppen ezért nagyon nehéz hivatalos elérhetőséget is találni a céghez, és a cégháló sem éppen átlátható.

Szabó Flavin7 névre keresztelt csodaszertermékei az egyik weboldala szerint olyan étrend-kiegészítők, amik „a szervezet számára hasznosak”. A weboldal címlapján már leszögezik, hogy nem gyógyszerekről van szó, hanem hatóanyagokról, vitaminokról, étrend-kiegészítőkről, ami azért fontos megkülönböztetés, mert míg a gyógyszereknek komoly szabályozásnak kell megfelelniük, az étrend-kiegészítőket nem vizsgálják be összetétel szintjén, maximum a GVH néz rá arra, hogy bizonyítható-e az, amit a termékről állítanak.

És Szabónak ebben gyűlt meg a baja többször is a hatóságokkal:

  • 2002-ben a Versenytanács a Szabó vezette Crystal Institute Kft.-t a Napkristály Flavin7 termékkel kapcsolatban hárommillió forintos bírságra ítélte a fogyasztók megtévesztése, egészen pontosan „megalapozatlan gyógyhatás állítása” miatt.
  • 2005-ben aztán Szabó Flavin 7 Kft. és Crystal Institute Kft. nevű cégeit a GVH megbüntette, az ítélet szerint a két cég megtévesztette a fogyasztókat a termékek gyógyhatásával kapcsolatban. Szabóék tízmillió forintos büntetést kaptak. Ebben a határozatban a GVH leírta, hogy Szabó 1990-ben alapította meg a Crystal Institute-ot, és már ekkor elkezdett foglalkozni a flavonoidokat tartalmazó gyümölcsökből készült termékek kísérleti gyártásával és azok élettani hatásainak, humán területen felhasználhatóságának vizsgálatával. Szabóék egy reklámban egyébként azt állították a szerről, hogy „genetikai szinten gátolja a rák kialakulását, illetve segíti a beteg sejtek elpusztulását”, és hogy „napi több millió rákos sejt pusztul el a Flavin 7 segítségével”.
  • 2008-ban aztán a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Első Magyar Flavonoid és Antioxidáns Termék Forgalmazó Zrt. és két másik cég ismét bírságot kapott a GVH-tól, az előző ítélethez rendkívül hasonló okból, fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt. Ezúttal az őssejtek témájában állítottak valótlant: az Olimpiq StemXCell étrend-kiegészítő termékről mondták azt, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, illetve a termék és az egészség között összefüggés van, a termék gyógyhatással bír. A cégek összesen több mint 50 millió forint bírságot kaptak. Mivel a határozattal ellentétben nem tüntették fel az elmarasztalást a honlapjukon, 2010-ben végrehajtási bírságot is kaptak.

A Flavin7 termékek egyébként magas antioxidáns-tartalmú flavonoidokat tartalmaznak, többek között szőlőmaghéjat, cirokmaghéjat, feketecseresznye-héjat és feketeribizlimag-héjat. A szer egyik weboldalán orvostudományi publikációkat is felsorolnak, de ezek nem köthetők Szabóhoz, ennek ellenére többször többes szám első személyben fordították őket magyarra, ami miatt a gyanútlan potenciális vásárló azt hiheti, hogy ezeket a kísérleteket Szabó vagy kollégái végezték el. Néhány példa:

  • Ez a kutatás például azt vizsgálta, hogy egy adott kevert, oldható rost mennyire segít a testsúlycsökkentésben, az étvágy csökkentésében, valamint a lipid- és cukoranyagcsere javításában túlsúlyos vagy elhízott betegeknél. A rostkiegészítés jól tolerálható volt, növelte a jóllakottságot, és bizonyos szív- és érrendszeri kockázati tényezőket javított, leginkább az LDL-koleszterin szintjét csökkentve, de a testsúlyra gyakorolt hatás nem volt statisztikailag jelentős.
  • Ez azt nézte meg, hogy a kék-zöld alga (AFA) hogyan hat az emberi őssejtekre laboratóriumi körülmények között. Arra jutottak, hogy az AFA-kivonat önmagában csak mérsékelt hatású, de ha egy NT-020 nevű étrend-kiegészítővel együtt adják, akkor fokozza az őssejtek szaporodását.
  • Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a Ganoderma lucidum gomba poliszacharid frakciója (F3) hogyan hat az emberi ős- és elődsejtekre laboratóriumban, és azt találta, hogy támogatja ezek túlélését, szaporodását és bizonyos sejtműködéseiket, miközben gátolja az új erek képződését, összességében pedig immunerősítő és szövetvédő hatása lehet.
  • Ez a kutatás pedig azt vizsgálta, hogy a StemEnhance (egy zöldalga-kivonat) serkentheti-e a csontvelői őssejtek mozgását, és ezzel gyorsíthatja-e a szöveti regenerációt egérmodellben. A készítmény jelentősen segítette a sérült izom gyógyulását, de nem gyorsította a csontvelői vérsejtek helyreállását, és nem befolyásolta az állatok növekedését.

Sok ilyen publikáció található a Flavin7 ezen weboldalán, és már ennyiből is látszik, hogy főként sejttenyészeten és állatmodelleken végzett kísérletekről van szó, amik eredményeit egy az egyben átültetni emberi szervezetre elég bizonytalan vállalkozás.

Van tanulmány a Flavin7 hatásáról is, amit Szabó jegyez, de ez – az előzőekkel ellentétben például – nem jelent meg lektorált szaklapban, csak preprintként. Ez azt mutatta, hogy orvosok megfigyelése szerint a Flavin7 segített csökkenteni a tumorok növekedését, mérsékelni a kemoterápia és a sugárkezelés mellékhatásait, védte a májat és a szívet, csökkentette a csontáttétek okozta fájdalmat, és javította a betegek hangulatát és életminőségét. A betegszám nem volt kifejezetten alacsony (közel háromszázan voltak a kutatásban), de az orvosi beszámolós, megfigyeléses eredmények nem tartoznak a legpontosabb módszertanhoz – még akkor se, ha lektorálták volna a tanulmányt.

A Flavin7 weboldalain már kevésbé hangosan állítják, hogy a szer rákmegelőző vagy rákölő hatású lenne. Most többször azt írják: a termékeik fogyasztó, emésztést segítő, méregtelenítő, hangulatjavító, szív- és keringéstámogató, ízület- és csonterősítő, szépségmegőrző hatással bírnak. Ez már sokkal visszafogottabb, mint azok az állítások, amik miatt a GVH megbüntette Szabóékat – de azért helyenként még mindig fel lehet fedezni a régi reklámszlogent, miszerint „15 éve napi több millió rákos sejt pusztul el a Flavin7 segítségével”.

Ez a weboldal egyébként nemcsak dizájnban keszekusza, vannak benne kifejezetten furcsa és néhol már zavaró pontok is. Egy írás szerint a Johns Hopkins Egyetem kutatója olyanokat mondott, hogy a rák megelőzhető azzal, ha „szeretetteljes, megbocsátó lelkületű” emberré válunk (forrás nincs feltüntetve sehol), az egyik menüpontban pedig arra hívja fel a figyelmet a forgalmazó, hogy ha valaki jobban is érzi magát az étrend-kiegészítők szedésétől, ne hagyja abba, mert akkor nem hatnak. „Ha abbahagyja, a szervezete ismét le fog merülni. A sejtecskéi, higgye el, hűséges katonái lesznek, meghálálják a törődést” – szuggerálja a szerző.

Úgy tűnik egyébként, hogy a weboldal 2014 óta nem frissült, de természetgyógyász weboldalakon és egészségwebshopokban a Flavin7 termékek ma is kaphatók, daganatos betegeknek ajánlgatják őket, és több aktív oldal is létezik még.

A termékeknek egyébként borsos áruk van, főleg, ha a fogyasztó megszívleli azt a tanácsot, hogy élete végéig szedje őket. A Flavin7 Premiumból például 7×1 deci az egyik weboldalon 25 ezer forintba kerül, az egyik „őssejt-regenerációs” készítményért pedig 120 darabos kiszerelésben 157 ezer forintot kérnek el. Ha szív- és érrendszeri problémákra vagy az eleve kétes hatékonyságú immunerősítésre való szert szeretnénk szedni, akkor 10×1 deciért 84 700 forintot kellene fizetnünk. Szerencsére törzsvásárlóknak mindegyik termék egy kicsit olcsóbb.

Érdekes, hogy az étrend-kiegészítők leírásában feltüntetik: „a jogszabályok alapján, az étrend kiegészítők nem alkalmasak betegségek, és a szervezet működési zavarainak gyógyítására” – mégis szinte minden nyavalyára van egy termékük. Azt is írják, hogy „a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van”. Közben ugyanezen a weboldalon azt írják, hogy a PVG-kapszula például „gyulladáscsökkentő, koleszterinszint csökkentő, antioxidáns hatású, májvédő, tumorgátló, vércukorszint csökkentő, légzéskönnyítő, nyugtató, fájdalomcsillapító (ízület), álmatlanság, krónikus hepatitisz, krónikus szívbetegség”. Itt a tumorgátló és a koleszterinszint-csökkentő kifejezések azért biztosan kimerítik azt, hogy az étrend-kiegészítő szerintük betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas.

Egy megjelenésében újabb, hivatalosnak tűnő weboldal elég erősen hiányos, az „Epigenetika” fül alatt például az égvilágon semmi nincs. Kiderül róla viszont, hogy a Flavin7-csapat előszeretettel tart előadásokat országszerte, amiken vagy Szabó, vagy kollégái beszélnek az „extrabiome”-ról és a sejtenergia-növelésről. Az előadások ingyenesek, sőt a résztvevők még egy ingyen „MetaBiome” terméket is kapnak ajándékba. Ez a weboldal szerint fermentált növényi hatóanyagokat tartalmazó ital Lactobacillus és Lactococcus baktériumkultúrák segítségével előállítva, hozzáadott ásványi anyagokkal. Nem csoda egyébként, hogy Szabóék is felültek a mikrobiomvonatra, ez most a longevity-kutatás csimborasszója, és bár tényleg fontos a mikrobiom egészsége, a tudományos közösségnek fogalma sincs, hogy hogyan lehet helyreállítani vagy támogatni azon kívül, hogy változatos, hasznos ételeket eszik az ember, és kerüli a káros szokásokat. A mikrobiom-kutatás jelenlegi helyzetéről ebben a cikkben írtunk részletesen.

A sejtenergia-növelés említése is több mint gyanús, sejthető ugyanis, hogy inkább humbugról van szó, mint valós tudományról (bár igaz, hogy az előadást nem hallottuk, így ebben nem lehetünk biztosak). A sejtek „energiája” tulajdonképpen egy molekula, az ATP, vagyis adenozin-trifoszfát. Normál esetben a szervezet nagyon szigorúan szabályozza az ATP-szintet. Egészséges emberben az ATP-termelés nem alacsony, amit csak úgy fel kell turbózni, viszont csökkenhet oxigénhiány, súlyos betegség, alultápláltság vagy extrém terhelés esetében. Amikről biztosan tudjuk, hogy javíthatják a sejtek energia-anyagcseréjét, azok megint csak az unalomig ismételt dolgok: rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás és megfelelő alvás.

A Flavin termékcsalád tagja még egy hidrogénes étrend-kiegészítő is, ami a weboldal leírása szerint egy hidrogénnel dúsított flavonoid–antioxidáns koktél. Ezt is úgy hirdetik, mintha sejtvédő és rákellenes hatása lenne, pedig ilyen hatást klinikailag nem bizonyítottak. Már csak azért is gyanús lehet a dolog, mert a hidrogén folyadékokban kifejezetten rosszul oldódik, és nem tárolható stabilan ilyen formában hosszú ideig.

Felmerül a kérdés, hogy Szabó hogyan köti össze a sejtek energiaellátását a saját termékeivel, de amíg nincs klinikai kutatás a kezében, ami bizonyítja, hogy ezek a kivonatok valóban embereknél is hatásosak, addig sejttenyészetes és állatos kísérletekre hivatkozva megtévesztő bármi olyat állítani, hogy egy étrend-kiegészítő javítaná a sejtek energia-anyagcseréjét.

Arra egyébként van némi tudományos bizonyíték, hogy a flavonoidokkal dúsított étrend vagy a flavonoidokban gazdag ételek szerepet játszhatnak a daganatok kockázatának csökkentésében, nincs ugyanakkor erős klinikai bizonyíték arra, hogy az ilyen étrend‑kiegészítők önmagukban gyógyítanának rákot. Epidemiológiai adatok azt mutatják, hogy azoknál, akik sok növényi flavonoidot, például teát vagy bogyós gyümölcsöket fogyasztanak, alacsonyabb lehet bizonyos daganatok kialakulásának kockázata. A flavonoidok előnyös hatásairól korábban már mi is írtunk. Az étrend-kiegészítők hatása rákos betegek kezelésére nem bizonyított, a jelenlegi tudományos konszenzus az, hogy ezek nem helyettesítik a hagyományos terápia hatékonyságát. És egyébként is – nem egyszerűbb flavonoidtartalmú ételeket enni étrend-kiegészítők szedése helyett?

A cikkhez megkerestük Szabó Lászlót, és érdeklődtünk, hogy pontosan milyen végzettségekkel rendelkezik, publikált-e klinikai tanulmányt az általa árult étrend-kiegészítők hatásosságáról, illetve kapott-e valamelyik cége a cikkben felsorolt korábbi esetek óta büntetést, vagy zajlott-e eljárás ellene.

Megkerestük a Tisza Pártot is azzal, hogy milyen végzettsége és munkássága van Szabónak a rákkutatás témájában, és hogy a párt és Magyar Péter mit szól a GVH által kiszabott bírságokhoz. Válaszul Csézy fent idézett Facebook-posztját küldték el nekünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!