Politika
Lakner Zoltán: Zelenszkij elnöknél Nagy Márton sokkal veszélyesebb Orbán Viktor politikai...
Lakner Zoltán politikai elemző az Élőben Laknerrel című műsor közönség előtt felvett adásában elmondta, melyik párt nyert nyáron, és hogyan nézhet ki a fideszes és tiszás választási kampány.
Orbán Dopemannek azt mondta, azért épült a háza mellé stadion, mert a focipályát nem lehetett...
Orbán elárulta: azért ment be Dopamenhez, mert úgy érzi, a rappert miatta támadták meg. Dopeman jelezte, hogy őt nem érdekli a korrupció, úgyhogy arról kénytelen volt Orbán beszélni.
Majka: Ebben még három év lehet, nem várom meg, hogy este hatkor, kis színpadon lépjünk fel
A Forbesnak adott interjúban azt mondta, soha nem lépne fel politikai rendezvényen, a Csurran, cseppen pedig szerinte nem egy konkrét politikai pártnak szól.
Már másodszor fordult a pilisvörösvári polgármester ellen a saját egyesülete
Az Egységben Vörösvárért Egyesületnek már csak három tagja van, nyolcan is kiléptek nemrég. A kilépők önhatalmú döntéshozatalra hivatkoznak, de a polgármester szerint politikai céljaik vannak.
A Campus fesztivál programigazgatója szerint direkt pártpolitikai megnyilvánulásoknak nincs helyük...
Süli András szerint a fesztiválon megfér egymás mellett a lineupban Nagy Feró és a Carson Coma is.
Jeszenszky Géza szerint a megtámadásának politikai okai voltak, és hozzájárult a „poloskázás” is
A volt külügyminiszter úgy véli, a támadó dühének köze lehet ahhoz a „blőd” kampányhoz, amely szerint ő anno eladta volna Kárpátalját.
„Vége van, ennyi volt, az emberek utálják” – Elon Musk sebzett vadként kullog el Washingtonból
A világ leggazdagabb embere nagy tervekkel érkezett Washingtonba, a szövetségi állam jelentős megnyirbálását akarta. De rá kellett jönni, hogy az nagyobb falat, mint amire számított, a politika...
Molnár Ferenc Caramel szerint az, aki megpróbálja megosztani a magyar nemzetet, el fog bukni
A szegedi koncertje végén többek között azt is mondta, hogy „ezek csak azt tanulták meg Oxfordban, hogy lehet megosztani az embereket”.
Neil Young beszólt Elon Musknak: „Ha fasiszta vagy, vegyél Teslát”
Young az utóbbi időben újra aktívan politizál, ugyanis nemrég Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez tüntetésén is színpadra állt Los Angelesben.
Most már Fidesz-logóval megy a szórólapos kampány a kiszombori civilek ellen
A Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör rendőrségi feljelentést tett. Nincs politikai béke a Makó melletti faluban.









