PDSZ: Csak álegyeztetés volt a Belügyminisztériumban a mobilok iskolai kitiltásáról
2024. augusztus 7. – 15:43
–
Pupli Anna Sára
A szervezet szerint olyan abszurd megoldási javaslatok hangzottak el a kormányoldalról, hogy az iskolák tartsák bőröndökben az okoseszközöket.
Az iskolai mobilhasználat szabályozásáról egyeztetett a Belügyminisztérium
2024. augusztus 6. – 19:49
–
Kovács Pál
Ezen a Nemzeti Pedagógus Kar, a családszervezetek, a pedagógus-szakszervezetek és a Magyarországi Református Egyház képviselői is részt vettek.
Civil szervezetek közös nyilatkozatban követelik a gyerekek kihagyását a kampányból
2024. június 5. – 11:54
–
Aradi Hanga Zsófia
Többek között a PDSZ, a PSZ és a Tanítanék Mozgalom is arra hívja fel a politikusok figyelmét, hogy „a gyerekek nem politikai játékszerek”.
Nem teljesen elégedettek a fizetésemelésükkel a pedagógusok
2024. március 13. – 17:48
–
Halász Nikolett
Az óvodai dolgozók béremelése pedig elmarad az átlagtól. Mi alapján kaptak eltérő béremelést a pedagógusok, tette fel kutatásában a kérdést a Pedagógusok Szakszervezete.
A szakképzési oktatók a tavalyi teljesítményük alapján kapják meg a nekik is beígért fizetésemelést
2024. január 17. – 11:06
–
Flachner Balázs
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Népszava kérdéseire válaszolva erősítette meg, hogy itt nem lesz kormányrendelet, meg garantált sávok.
Nagyot, de nem elég nagyot lépett a kormány a pedagógusbér-emeléssel
2024. január 5. – 13:55
–
Csurgó Dénes
A státusztörvénnyel hozott béremelés csökkenti a pedagógusfizetések elmaradását más szakmák átlagbéréhez képest, és nemzetközi szinten is hoz némi javulást, de még többet kell tenni a tanárhiány...
Magántanárokkal oldják meg a nyelvtanítást több állami iskolában
2023. december 21. – 08:00
–
Patakfalvi Dóra
A tankerület nyelviskolákkal kötött megbízási szerződést, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a tanárokénál magasabb óradíjért.
Az uniós pénzcsapok megnyíltak, mégsem lesz egyszerű több fizetésemelést adni a tanároknak
Úgy néz ki, a kormánynak előre meg kellene finanszíroznia a tanárbéremelést, amire Navracsics Tibor szerint nincsen fedezet. A jövő heti kormányülésen születhet döntés.
PSZ: Két kérdésben mégis lehet oktatási népszavazást tartani
2023. november 23. – 13:12
–
Vincze Barbara
A Kúria szerdai végzésében megállapította, hogy azok egy átlagosan tájékozott választópolgár számára is egyértelműek.
A súlyos szakemberhiány és a lerobbant állapotú épületek miatt vizsgálatot sürget a...
2023. november 15. – 08:49
–
Barnóczki Brigitta
Sajátos nevelési igényű gyerekek szülei több városból is használhatatlan mosdókról, szennyvízszagú vizesblokkokról panaszkodtak.