Olaszország

Véletlenül rossz gépre szállt, és Olaszországban kötött ki egy brit tinédzser, míg a családja...
Az anyának kellett a fia után mennie Londonból Milánóba, ahol az olasz hatóságok már megtalálták a gyereket.
800 grammos tumort operáltak ki egy koraszülött kislány testéből Rómában
A daganat olyan gyorsan nőtt, hogy méhen belül is meg kellett műteni a babát.
Olaszországban több száz kirándulót kellett kimenekíteni sziklaomlások miatt
A közelmúltban több kiránduló is arról számolt be, hogy hatalmas dörrenéseket hallott, majd kőomlások és vastag porfelhők emelkedtek a Monte Pelmo környékén.
Arte: Elrettentő tanmeseként figyelik Európában a magyar médiát érő fenyegetéseket
A sajtó az egész világon Európában a legszabadabb, de függetlensége uniószerte gyengül.
A tengerből kellett kimenteni a strandolókat egy szardíniai erdőtűz miatt
A hirtelen kialakult tűz minden más menekülőutat elzárt.
Giorgia Meloni támogatja a palesztin állam létrejöttét, de elismerni még nem akarja
Az olasz kormányfő azután beszélt erről, hogy a francia elnök bejelentette, hogy Franciaország független államként ismeri el Palesztinát.
Olaszország bajnoka kicsit mindig is Svájchoz akart tartozni
Sopron elbújhat ahhoz képest, ahogy egy kis faluval pingpongozott Svájc és Olaszország az évszázadok során. Campione d'Italia úgy olasz terület, hogy kizárólag Svájccal szomszédos.
A tiltakozások hatására lefújták az orosz karmester koncertjét Olaszországban
A karmester először szerepelt volna Nyugat-Európában az ukrajnai háború kitörése óta, melyet nem ítélt el.
Így tankolj az olasz vakációd alatt, hogy megspórold egy pizza árát
Olaszországban teljesen más a tankolás menete, mint itthon. Segítünk, hogy ne érkezzen felkészületlenül az olasz benzinkútra.
Kövess minket Facebookon is!