OECD

Tömegesen váltak kamuvállalkozóvá a járvány alatt a lengyelek
Már tavaly is bőven az uniós átlag felett volt az országban az egyéni vállalkozók aránya, ami a járvány miatt még nőtt is. Hasonló a helyzet, mint nálunk a katával.
Az oktatás szerepe csökken, a munkaerőpiac elszívja a fiatalokat
A tanköteles diákok jelentős része nem jár iskolába, a munkaerőpiac elszívja a gyerekeket. A szakképzettek 95 százaléka már a tanulmányai alatt munkatapasztalathoz jut, a tanárokat alulfizetik.
Könnyű munkát találni, a normális megélhetés viszont vágyálom
A legfejlettebb országokban sem lehet már normális fizetést szerezni komolyabb iskolázottság és képzettség nélkül.
Jogosan van kiakadva a kormány a gazdaságkutatókra?
A visszaesést nagyon gyengén, a lassulást általában egy fokkal jobban előre tudják jelezni. A 2004 és 2018 közötti prognózisokat kielemezve az is látszik, hogy a magyar jóslatoknak jobban hihetünk.
Megvan a tudásunk a magasabb bérekhez
A munkaképes korúak alapvető képességeit vizsgáló felmérés eredményei cáfolják, hogy a magyarok tudása indokolná a bérhátrányt a nyugathoz képest.
Kasztosodik a magyar társadalom, és ennek mind megisszuk a levét
Hét generációig tart egy szegény családnak középosztálybelivé válni Magyarországon. De miért? Michael Förster, az OECD vezető szociálpolitikai elemzője magyarázta el nekünk.
A 2008-as válság óta nem volt ennyire pesszimista az OECD
Szinte az összes jelentősebb gazdaság esetében lerontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), ami a csütörtökön közzétett gaz...
A lengyelek elhúztak mellettünk, de legalább a görögöket megelőztük
Ebben az évtizedben 9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság termelékenysége, ami közép-európai mércével mérve elég lassú tempó. Románia még mögöttünk van, de villámgyorsan zárkózik fel.
Hiába dolgozunk sokat, az átlagbérben nehéz lesz felzárkózni
Ugyanannyi ledolgozott munkaórára több átlagos bér jutott tavaly, mint 2017-ben, nemzetközi összehasonlításban azonban továbbra sem állunk valami fényesen.
Motor nélkül is tovább száguld a magyar gazdaság
Nem a feldolgozóipari export hajtja már Magyarországot, de attól még megyünk tovább.
Kövess minket Facebookon is!