Németország
Már most látszik, hogy üzleti értelemben véve fekete lesz a karácsony a német kereskedőknek
Továbbra is akadozik az ellátási lánc, és a problémát tetézi, hogy az infláció miatt a vásárlóerő is csökken.
Schäfer: Szeretnénk kiélvezni Szalaival ezt a két meccset
A Nemzetek Ligájában a csoport első helye a tét a németek ellen pénteken.
Spiegel: Államosítják a Gazprom német leányvállalatát
Néhány napon belül mindhárom nagy német gázimportőr állami tulajdonba kerülhet.
Putyin egyik kedvenc strómanjánál razziázott a német rendőrség
Luxusjachtját – amely a világon a legnagyobb – már tavasszal lefoglalták, most egyebek mellett adócsalással és pénzmosással vádolják. Aliser Usmanov Putyin egyik különösen kedvelt oligarchája.
Államosítják a legnagyobb német gázszolgáltatót
Az Uniper tavalyi bevétele körülbelül akkora volt, mint a teljes magyar GDP, a német állam most megvásárolja a durván veszteséges céget.
Őrjöngő, zokogó ügyfelek hivogatják a német szolgáltatókat a számla miatt, pedig még csak most jön...
Haraggal, elkeseredettséggel találkoznak a közműszolgáltatók ügyfélszolgálati munkatársai, új embereket kell felvenni, hogy bírják a panaszáradatot.
Németország húsz éven belül lecseréli a mozdonyait zéró kibocsátású vonatokra
Karbonsemlegessé válnának, de ehhez az üzemanyag előállításának is zöldnek kellene lennie.
Nem áll jól a gumicukros péniszforma az AfD logójának
Pártlogós gumicukrot rendelt a német szélsőjobboldali párt szóróajándéknak, minipéniszre emlékeztető édességet kaptak.
A német élelmiszer-infláció 17 százalék, míg az árstopos magyar 31, vagy annál is több
Csaknem dupla akkora a drágulás Magyarországon, mint Németországban, a kenyérben legalább ötszörös a különbség.
Az EU elhozná az igazi rezsicsökkentést
Az Európai Bizottság és a cseh uniós elnökség az áram és a gáz árának leszorítására és az energiacégek extraprofitjának megadóztatására készül, miután a Gazprom zsarolása miatt tovább romlott az...









