MTVA

A köztévének most már papírja is van arról, hogy a Fidesznek kampányolt
A Nemzeti Választási Bizottság egyhangúlag kimondta, hogy az M1 két esti híradója is jogsértő volt.
Kinevezték Lánczi Tamás utódját az MTVA Online Igazgatóság vezetőjének
Martí Zoltán eddig az M4 Sport szerkesztője volt, de tavaly azok között a magyar újságírók között volt, akik Rómából együtt utaztak Ferenc pápával a magyarországi apostoli látogatására.
Balog Zoltán mondta el a Kossuth Rádióban a reggeli imát
Az időzítés a kegyelmi botrány miatt ellentmondásos, megkérdeztük róla az MTVA-t.
A Szomszédok rendezője a folytatásról: Finoman jelezte felém, ehhez a kormány beleegyezésére is...
Bujtás János pár éve megkereste az MTVA-t a sorozat folytatásának ötletével.
Hadházyék az MTVA épületére vetítették ki a karaktergyilkosságokról szóló filmet
A 444.hu Valótlanul című dokuját játszották le. Hadházy szerint egy embert le lehet járatni, de sok tízezer emberrel nem lehet ugyanezt megtenni.
2,8 milliárd forintot fizet az MTVA az Európa-liga meccseiért
A BL-t elvitte az orruk elől az RTL jövő ősztől.
Még az ismerőseik Facebook-posztjában is jobban bíznak a magyarok, mint a közmédiában
Miközben 25 EU-s országban a közmédia a legmegbízhatóbb hírforrás, Magyarországon az online híroldalak és a közösségi médiában megosztott információk vezetnek.
Nyilvánosak a közmédia dolgozóinak fizetései, a hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel bruttó 3,5...
Az adatokat a DK hozta nyilvánosságra, miután jogerősen is pert nyertek az MTVA ellen.
140 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre az MTVA
A választási évre közel 16 milliárd forinttal többet kap a közmédia, mint amiből idén működik.
Kövess minket Facebookon is!