Álmos Péter a Magyar Orvosi Kamara új elnöke
Kincses Gyula volt elnök visszavonul.
A MOK szerint a Belügyminisztérium beleavatkozik a kamarai választásokba, a minisztérium ezt tagadja
A fogorvosoknak küldhettek ki egy listát a Belügyminisztérium úgynevezett kollegiális vezetői azokról, akikre szavazni kell.
Sírva állt ki Putyin mellett, mégis közellenség lett a női rúdugrás orosz legendájából
Elővette a Kreml sajtója Jelena Iszinbajevát, mert kisebbítette az orosz hadsereggel fenntartott viszonya jelentőségét, mondván, csak formálisan volt őrnagy, ő egyébként is világpolgár. A történet...
Hosszú idő után először egyeztetett a MOK Pintér Sándorral, de csak kisebb eredményeket értek el
A kamara szerint lényeges területeken továbbra is vannak érdemi nézetkülönbségek, a minisztérium például ragaszkodik az orvosok nyolcórás munkaidejéhez is.
Nyilvánosan egymásnak esett az orvosi kamara és annak egyik volt alelnöke, aki vitatható...
Lénárd Rita közben ki is lépett a MOK-ból.
Hivatalos: szeptembertől nem a MOK dönt az orvosok etikai ügyeiben
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben.
Belügyminisztérium: A MOK azt a hamis látszatot kelti, hogy az új etikai bizottságok valójában...
A MOK azt kérte az orvosoktól, hogy mérlegeljék, mikor arról döntenek, munkájukkal segítik-e az új rendszer létrejöttét, vagy inkább passzív ellenállással kivívják egy tiszta, transzparens, az orvos...
Távozó MOK-alelnök: Az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni
Lénárd Rita 2019 óta volt a Magyar Orvosi Kamara egyik vezetője.
Többen otthagyták a MOK közgyűlését, lemondott az alelnök
A küldöttek közül többeknek lejárt a mandátuma, az orvosi kamara jogi bizonytalanságról ír.
Az egészségügyi államtitkártól kérdezi a MOK, hogy akkor most mégis hogyan kellene működniük
Szerintük nem világos, hogy legyen-e etikai kódexük, és ennek alapján kiszabhatnak-e szankciókat.
Kövess minket Facebookon is!