MNB
Havasi Balázs 50 milliót kap az MNB alapítványától, de kutatóknak is leesnek 30-40 milliók
Továbbá 21 millió egy nullás cégnek, és 5 millió az Édesvíz kiadónak egy kínai regényre. Felelős közpénzfelhasználás.
Lesz-e 370 forint felett az euró?
A jegybank lépései a gyengülés irányába mutatnak, más tényezők miatt azonban az MKB elemzője szerint erősödhet a forint.
Matolcsy hiányolja az egységes jövőképet és az állam működésének mérését
Azt írja, hogy „ha nem mérhető a cél, akkor pedig nem létezik”.
290 milliós avantgárd festményt vett az MNB cége
A friss szerzemény Bortnyik-festménnyel együtt már 2 milliárd felett jár az idei képvásárlások összköltsége.
Okozhat még meglepetéseket a vállalati hitelek moratóriumának meghosszabbítása
A hitelezés ugyan kezd magára találni, de a meglévő hitelekre jelentős céltartalékokat képeztek a bankok, és ez nagy lyukat vágott az idei profitjukba.
Kevesebb készpénzt veszünk fel, több a netes tranzakció
A harmadik negyedéves adatokból az is kiolvasható, hogy kevesebbet költöttünk külföldön.
Simor András: A jegybank után eszembe sem jutott, hogy Magyarországon próbáljak dolgozni
A G7 és a Hold Alapkezelő közös év végi sorozatában olyan embereket mutatunk be, akikről azt gondoljuk, hogy az élet több területén is eredményesek, és sikereik nemzetközi mércével is jelentősek.
Sok készpénzt vettünk fel a járvány alatt, de ez semmi a lengyelekhez képest
Lengyelországban annyival nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége az idei első tíz hónapban, mint az utóbbi négy évben összesen.









