Menekültek

Népszava: Az ukrán menekültek háromnegyede veszítheti el lakhatási támogatását egy rendelet szerint
Augusztus 21-től lép életbe az ukrajnai menekültek jogait és lehetőségeit átszabó rendelet.
Nyílt levéllel derítené ki a Helsinki Bizottság, mi lesz az új rendelet miatt az ukrajnai...
Az érintett kormánybiztos ugyanis hónapok óta nem válaszol a kérdéseikre. Az új rendelet érintheti a menekültek lakhatását és a családegyesítést is.
A Kárpátalján élő belső menekültek ötöde munkanélküli, 42 százalékuk depressziósnak tekinthető
A MedSpot Alapítvány felméréséből az is kiderül, hogy a menekültek nagyon magányosnak érzik magukat, és számos krónikus betegséggel küzdenek.
Két grafikon arról, miért valószínű, hogy Orbán nem segítségről és pénzről tárgyal Kijevben
Magyarország abszolút értékben és lehetőségeihez mérten sem költ sokat Ukrajna segítésére, még úgy sem, ha a menekültekkel kapcsolatos költségeket is beleszámítjuk.
Európai Bizottság: A Bíróság ítélete nem kötelezi Magyarországot illegális migránsok befogadására
A bizottság „egyes sajtóértelmezéseket” cáfolt az Európai Unió Bíróságának csütörtöki döntésével kapcsolatban.
Orbán szerint Magyarországot azért büntetik, mert nem engedi be az illegális migránsokat
A miniszterelnök az Európai Bíróság döntésére reagált, amelynek értelmében 80 milliárd forintnyi büntetést szabtak ki a magyar menekültügyi szabályok miatt.
A javasoltnál súlyosabb, közel 80 milliárd forintnyi lett a büntetés a magyar menekültügyi...
Az EU bírósága 2020 decemberében ítélte jogsértőnek a rendszert, azóta nem sikerült megfelelően átalakítani. Az eredeti javaslatban csak jóval kisebb volt a büntetés alsó határa és hatmilliónyival...
Spanyolul igazítják el a menekülteket, kire szavazzanak, az I. kerületi polgármester feljelent
V. Naszályi Márta állítja, a Fidesz így akar előnyt csiholni, Böröcz László szerint az egész „színvonaltalan uszítás”.
Tordai csalást sejt, a Máltai Szeretetszolgálat szerint csak adminisztratív okból jelentettek be...
Lakcím nélkül ugyanis még az ügyeiket se tudnák intézni a menekültként érkezett családok. A közösséget ismerő forrásunk szerint nyelvismeret híján nem érdekli a venezuelaiakat a magyar belpolitika,...
Kövess minket Facebookon is!