Megasztár

Másodfokon is megszüntették Fekete Dávid letartóztatását
A csalással és sikkasztással megvádolt egykori megasztáros énekes nyomkövetőt kap, otthonát csak engedéllyel hagyhatja el.
Oláh Ibolya soha többé nem adja elő a Magyarország című dalt
Azt mondta, rengeteg rasszista támadás érte a dal miatt, az is előfordult, hogy ki kellett menekíteni egy koncertről.
Börtönben marad Fekete Dávid
A volt megasztáros énekes-autókereskedőt csalással gyanúsítják.
Kandech Evelyne halálát rákbetegség okozta
Több mint egy éve diagnosztizálták nála a kórt, egyik barátja szerint végig bizakodó volt.
Meghalt Kandech Evelyne, egykori megasztáros énekesnő
37 éves volt, halálának oka egyelőre nem ismert.
Fekete Dávidot a felesége is feljelentette
Az énekest letartóztatták, válófélben lévő felesége is feljelentette.
Bors: A Hit Gyülekezetét is megkárosította a megasztáros Fekete Dávid
A gyülekezet alapítója a lapnak úgy nyilatkozott, Fekete több tagtól kért és kapott pénzt az elmúlt időszakban.
Puskás Peti: Az influenszerek mindenhez értenek, és mindenbe beleszólnak
A Való Világ műsorvezetője szerint eljött az ideje a társadalmi diskurzusnak a valóságshow-ban, ahogy az X-Faktornak is jót tett a vérfrissítés. SZFE-ügyben szándékosan nem akar véleményt...
Kövess minket Facebookon is!