Az X-Faktorban és a Megasztárban is ugyanaz a viccesnek szánt figura idétlenkedett a hétvégén

2024. október 7. – 12:34

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta párhuzamosan több tehetségkutató is fut a tévében évről évre, annyira elfogytak a viccesnek szánt vagy direkt rossz versenyzők, hogy néha ugyanazt a jelentkezőt több évadban, vagy akár több műsorban is bevetik.

Az azonban elég ritka, hogy ugyanaz az ember egy hétvége alatt két konkurens műsorban is haknizik. Ez történt a napokban a békéscsabai Szabolcsi Dáviddal, művésznevén a korábban a Beol.hu-n is büszkén bemutatott Fluky Dave-vel, aki az X-Faktor szombati és a Megasztár vasárnapi adásában is feltűnt.

Az X-Faktor szombati adása egyenesen Szabolcsi Dávid monológjával indult, aki arról beszélt, hogy elrabolták az ufók és fentről látta, hogy a Föld lapos. Később a műsorban már arról hadart el egy nehezen követhető sztorit a zöld ufójelmezbe öltözött Szabolcsi, hogy titkos küldetésen van, majd ráadott a két műsorvezetőre, Miller Dávidra és Pápai Jocira is egy-egy zöld jelmezt.

A színpadra lépve aztán a valmaros Valkusz Milánnak címezve előadta az Úristen sajátos, űrlényes átdolgozását, egyből a mentorok asztalán kezdte a produkciót, hogy végül Valkusz és Tóth Andi kísérje le a színpadról.

Szabolcsival ellentétben az mondjuk tényleg szórakoztató volt az adásban, ahogy a mentortársait Valkusz azzal lepte meg, hogy a laposföld-elmélet szerinte nem is akkora hülyeség. Ezzel leginkább Majkát akasztotta ki, aki egyből a Balaton Tagadók Klubja Facebook-csoportot javasolta Valkusznak.

Szabolcsi a Megasztár vasárnap leadott adásában már egy szerényebb akcióval tűnt fel, ott csak pilótának öltözve előadta a Kordáék Reptér című számát, amit a zsűriből igazán csak a valmaros Marics Peti értékelt valamennyire. Annyit azért elért itt Szabolcsi, hogy a nézőket is beküldték mellé táncolni a szerkesztők.

Szabolcsi Dávid egyébként már a Sztárban sztár leszek! válogatóján is feltűnt 2023-ban, oda egy Kis Grofó-számmal érkezett, így Pápai Joci és Majka számára már nem volt ismeretlen a magára influenszerként hivatkozó Szabolcsi.

A TV2-t és az RTL-t is megkerestük azzal, hogy ugyanazon a hétvégén ment le mindkét csatornán Szabolcsi produkciója, és hogy van-e kizárólagosságra vonatkozó rész a műsorban szereplők szerződésében.

„A magyarországi tehetségkutatók világban előfordul, hogy egy-egy versenyző mindkét csatorna képernyőjén jelen van. Ebben a konkrét esetben mi nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy a nálunk szereplő versenyző a másik csatornán is megmérettette magát, ezért megvizsgáljuk az esetet. A szerződés tartalmáról nem adhatunk ki tájékoztatást, mert az a műsorgyártó cég és a szereplő között köttetett.” – írta válaszában az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!