Otthagyja a Magyarságkutató Intézetet a Mi Hazánk EP-jelöltje
Borvendég Zsuzsanna történészről a Válasz Online hétfőn írta meg, hogy még mindig az intézetnél dolgozik.
A magyarságkutatásra a nehéz időkben is talált 2,2 milliárdot a kormány tavaly
A 2021-es költségvetéshez képest 400 millióval kapott többet Kásler Miklós intézete.
A Nemzeti Színház és a Magyarságkutató Intézet együtt tisztítja meg a nemzet lelkét
Közösen fogják kialakítani azt a századokra visszamenő magyar identitást, „amit az utolsó száz-százötven év a háttérbe szorított”.
Elhatárolódott A pozsonyi csata című filmtől a Magyarságkutató Intézet
Három éve készült el a jobbos megmondó emberek által is kritizált animációs film, a héten megjelent közleményben az intézet akkori főigazgatóját teszik felelőssé érte.
Kásler Miklós lesz a Magyarságkutató Intézet új főigazgatója
A korábbi miniszter több alkalommal is bekapcsolódott az intézet munkájába.
Félmilliárd forinttal túlköltekezett a Kásler Miklós vezette Magyarságkutató Intézet
Kiadtak 29 kiadványt, ebből hét Trianonnal foglalkozik, és továbbra sem adták fel a nagy tervet: Mátyás király azonosítását.
Meghalt Wittner Mária
Az 1956-os halálraítélt, korábbi országgyűlési képviselő 85 éves volt.
Válaszoltak Káslernek az Árpád-kori kiállítás távozó kutatói: Súlyos kárt okoz ez a királyok és...
Kásler Miklós váratlanul a Magyarságkutató Intézet kezébe adta az Árpádok kora című kiállítás vezetését. Ezután 25 kutató tiltatta le munkáit a márciusra tervezett megnyitó előtt.
A Magyar Nemzeti Múzeum szerint konszenzus volt arról, hogy Makoldi Miklós legyen a márciusban...
A Válasz keddi cikkére reagált az intézmény. Nem értik, miért gond a vezető személye.
Kásler az utolsó pillanatban belenyúlt egy több százmilliós kiállításba, ami után egy tucat kutató...
A Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállításon 2017 óta dolgoznak kutatók, de Kásler alig három hónappal a tárlat megnyitása előtt leváltotta a kurátorokat. A háttérben ideológiai...
Kövess minket Facebookon is!