Rákay Philip: Folyamatosan megy annak a sejtetése, hogy én egy semmihez sem értő, zenetévés...
Végighallgattunk egy beszélgetést a producer-műsorvezetővel, ahol elmondta, hogyan változott meg az élete a híres 2002-es Fidesz-nagygyűlés után, illetve hogy senki sem ígérte az Aranybulláról, hogy...
Kokárdával vonul Petőfi Sándor a Most vagy soha! első előzetesében
A magyar filmtörténet legdrágább filmjéhez elkészült az első előzetes, sok fenyegető pisztolytartással és egy akkora pofonnal, amitől megborul a kamera.
Mindig mindenkinek van oka haragudni a férfiakra
Szilágyi Fanni filmjeiben mindig a nőké a főszerep, a legújabb, Veszélyes lehet a fagyi címűben pedig a lányok lelkében zajló zűröket akarta megérteni. Szülés utáni depresszióról, meg nem becsült...
Erőss Zsoltnak voltak hibái, de inspiráló személynek tartom
Csoma Sándor évek óta akart filmet készíteni a tragikus sorsú hegymászóról, aztán egy boltban összetalálkozott az özvegyével, Sterczer Hildával. Cristiano Ronaldo félresikerült szobráról, Berki...
Nagyon közel jutottunk az élőszereplős Mézga családhoz
Köbüki nincs, de végtelen mennyiségű Kádár-kori nosztalgia igen a Nyugati nyaralásban. Sajnos másból kevés van.
Erőss Zsolt a hegyen maradt, de gyászolni itthon kellett
A Magasságok és mélységekben a hegymászó csak mellékszereplő, a film az özvegyéről, Sterczer Hildáról és az ő gyászfolyamatáról szól. Nem könnyű nézni, de megéri.
Nem csoda, hogy egy ilyen apára ráhívják a rendőröket
A Szia, Életem!-ben Thuróczy Szabolcs annyira kedves, mint egy lópokrócba tekert kaktusz. Mégis neki kellene drukkolni, hogy jó apa legyen.
Ebben a karanténban Mulder és Scully is csak kapkodná a fejét
Ha valahogy, így érdemes emlékezni a bezártságra: A karantén zóna című magyar szkeccsfilm szórakoztató misztikumot kever a Covid-járvány első évének klausztrofób helyzeteibe.
Hogyan is hívják azt, ami nagyon ütős, egy mondatban? Na, ez nem olyan
A Zanox üde színfoltja a mostani magyar filmeknek, egy romantikus tinivígjáték, amiben speciel a főszereplő visszamegy az időben egy házi pálinkától. Az alkotókkal beszélgettünk arról, hogy mennyit...
A Zanox olyan ritkaság a magyar filmek között, hogy érdemes megnézni
Minden hebehurgyasága ellenére méltó magyar Idétlen időkig született. Időhurkos romantikus film fiatalokról, amiben a házipálinkától lehet visszamenni a múltba.
Kövess minket Facebookon is!