Lounge Design
Háromszoros áron vett nyuszimotorokat Balásy cégeitől Hankó Balázs minisztériuma
A fideszes politikusok által osztogatott műanyag kismotorokra vonatkozó adatokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium jogutódja, a Szociális és Családügyi Minisztérium adta ki.
Majdnem 200 milliárd forintot kalapáltak össze Balásy Gyula cégei tavaly
Osztalékot egyik nagy cégéből sem venne ki Balásy.
Az MNV vizsgálja, hogy mit kezdjen az állam Balásy Gyula felajánlott vagyonával
Hallottunk olyan információt, miszerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek a hét közepéig kellett letennie egy javaslatot a pénzügyminiszter asztalára.
Öt év alatt 284 szerződést kötött az állampapírok kibocsátója Balásy Gyula cégeivel
Az ÁKK több mint 8 milliárd forint értékben rendelt meg szolgáltatásokat a Lounge-tól és a New Landtől.
Végrehajtást indított a NAV Balásy Gyula állami pénzzel kitömött cégei ellen
Legutóbbi beszámolói szerint a két érintett cég pénztárában és számláin együttesen több mint 15 milliárd forint pihent, de hiába, ha a zárolt számlákról a NAV-nak sem lehet utalni.
A Balásy-korszak árát a rendezvényszervező iparágban is egy teljes tulajdonosi, vezetői és...
A NER évei alatt teljesen leépültek azok az ágazatok, amikre rátelepedtek a Balásy-féle cégek. Így nézett ki belülről az állami piactorzítás, ami egy csomó vállalkozást tönkretett.
Rogán és Balásy 16 évig tolták az arcunkba a hazugságaikat
Összegyűjtöttük a NER legsúlyosabb propagandahirdetéseit. Rogán Antal és Balásy Gyula életműve tömény gyűlöletkeltés és hazudozás, meg persze sikerpropaganda százmilliárdokból.
Most hullanak ki a csontvázak, pedig tudtuk, hogy ott vannak, nem is kevés – a Lounge megborulása...
Hamis ígéretek, kifizetetlen alvállalkozók, rémült munkatársak – a Lounge munkatársai beszélnek arról, milyen amikor szétesik egy politika által létrehozott pénzszivattyú.
Ezer milliárd forintos állami szerződésállomány landolt Balásy cégeinél 11 év alatt
2015 óta a Nemzeti Kommunikációs Hivatal összesen 1348 milliárd forintról szóló megállapodást írt alá 2025 végéig, ebből 1063 milliárd jutott Balásy cégeinek vagy az általuk vezetett konzorciumoknak.
Rendőrség: A vagyonkimentési ügynek része Balásy Gyula Lounge-cégcsoportja is
A hatóságok pénzösszegeket foglaltak le és számlákat zároltak.









