Végrehajtást indított a NAV Balásy Gyula állami pénzzel kitömött cégei ellen

Múlt pénteken végrehajtási eljárást indított a New Land Media és a Lounge Design Kft.-k ellen a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága. Ez azokból az iratokból derül ki, amelyekben az adóhatóság az eljárások bejegyzését kérte a cégbíróságtól.
Előzmények: a New Land Media és a Lounge Design Balásy Gyula cégcsoportjának talán legfontosabb vállalatai. Az elmúlt közel tíz évben ezen a két társaságon keresztül monopolizálta az állami kommunikációt a vállaltan fideszes milliárdos, és ezeknek a cégeknek köszönhetjük a kék plakátokat is.
- A választások után hamar előkerült Balásy Gyula és a Lounge-csoport neve. Magyar Péter még miniszterelnöki kinevezése előtt beszélt arról, hogy a NER egyes szereplői külföldi vagyonkimentésre készülnek. Az erről szóló videóban azt is megemlítette, hogy Balásy a csoport egyik cégének áron aluli eladására készül.
- Balásy Gyula ezt követően egy Kontrollnak adott interjúban bejelentette, hogy átadja állami megrendelésekkel kitömött cégeit, illetve egyéb befektetéseit is az államnak. Saját bevallása szerint a felajánlott vállalatok 80 milliárdot érnek, de ez barokkos túlzásnak tűnik.
Alulnézet: a mostani végrehajtás azért lehet elsőre meglepő, mert ilyet a NAV saját tájékoztatása szerint (pdf) akkor indít, ha egy gazdasági szereplőnek olyan fizetési kötelezettsége van, amelynek a fizetési határideje már lejárt.
- Az esetek többségében ez valamiféle adótartozást takar, de lehet például bírság vagy visszakövetelt állami garancia is.
- A végrehajtás alapján azonban elég egyértelműnek tűnik, hogy a két vállalatnak tartozása van az adóhatóság felé. A cégek ismert pénzügyi helyzete pedig ilyet nem igazán indokol.
Számokban: a New Landnek és a Lounge Designnak hatalmas bevételt és nyereséget hoztak az állami megrendelések. A két cég ezeknek köszönhetően nyolc év alatt kétszázszorosára növelte árbevételét és több mint százszorosára a profitját.
- A vállalatok – akárcsak a csoport több, szintén állami megbízásokkal kitömött cége – az ágazati átlagot messze meghaladó nyereségrátával működtek. A csoportnál nyolc év alatt nagyjából 50 milliárd forint extraprofit keletkezett.
- A hatalmas jövedelem nagy részét Balásy Gyula kivette a cégekből. A csoport vállalatai 2017 és 2024 között 92 milliárd forint osztalékot fizettek. Ebből közel 55 milliárdot a New Land és a Lounge Design.
- A kifizetett osztalék ellenére a vállalatokban elég sok pénz maradt: 2024 végén a végrehajtás alá vont két társaság pénztárában és számláin együttesen több mint 15 milliárd forint pihent.
Igen, de: a Kontrollnak adott interjújában Balásy Gyula elárulta, hogy a vállalatai bankszámláit zárolták. Azaz hiába van ezeken vélhetően jelenleg is komoly összeg, utalni nem tudnak, így valószínűleg az adóköveteléseket sem képesek kifizetni.
- A számlák zárolását azóta a rendőrség is megerősítette. Bejegyzésükben azt írták, hogy a hírekben megjelent, egyelőre feltételezett vagyonmenekítéssel kapcsolatban hűtlen kezelés és pénzmosás miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Mit mondanak ők? A NAV-ot és a Lounge-csoportot is kerestük kérdéseinkkel, amennyiben válaszolnak, válaszaikkal frissítjük a cikkünket.