Az MNV vizsgálja, hogy mit kezdjen az állam Balásy Gyula felajánlott vagyonával

Az MNV vizsgálja, hogy mit kezdjen az állam Balásy Gyula felajánlott vagyonával
Balásy Gyula – Forrás: Kontroll.hu

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vizsgálja, hogy mit kezdjen az állam Balásy Gyula felajánlásával. Információink szerint már született is javaslat, ezt azonban sem az MNV, sem a kormányzat, sem a Tisza sajtója nem erősítette meg egyelőre.

Előzmények: Balásy Gyula bő két hete egy, a Kontrollnak adott interjúban jelentette be, hogy átadja állami megrendelésekkel kitömött cégeit, illetve egyéb befektetéseit is az államnak.

  • A milliárdos érintett cégei korábban monopolizálták az állami kommunikációt és rendezvényszervezést, amelyekből százmilliárdos nagyságrendű bevételre tettek szert, és aminek köszönhetően az iparági átlagot messze meghaladó nyereségrátával működtek.
  • Balásy Gyula átadásra kínált vállalatainak értékét 80 milliárd forintra becsülte, de ahogy korábban bemutattuk, ez barokkos túlzásnak tűnik.

Igen, de: arról eddig kevés szó esett, hogy említett cégek mellett miket adna át a milliárdos, holott az állami megrendelésekkel kitömött vállalatokból kiszivattyúzott 92 milliárd forintból elég jelentős egyéb vagyonelemeket lehetett összevásárolni.

  • Az interjúban ugyan erre nem tértek ki, de később a Kontroll arról írt, hogy Balásy három magántőkealapban meglévő vagyonát is felajánlotta. Az érintett magántőkealapok állítólag több mint 60 céget birtokolnak.
  • A vállalatok között akad olyan is, amit korábban egyáltalán nem Balásy Gyulához kötöttek. A Kontroll szerint például a köztéri plakáthelyeket fenntartó Publimontot is átadná a milliárdos, márpedig ez a társaság eredetileg Simicska Lajosé volt, majd Mészáros Lőrinchez került.

Alulnézet: az interjút követően lehetett hallani arról, hogy a felajánlásról szóló iratok a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülhetnek. Most az MNV lapunk kérdésére megerősítette, hogy ez megtörtént, és náluk vannak a dokumentumok.

  • Hallottunk olyan információt, miszerint az MNV-nek a hét közepéig kellett letennie egy javaslatot a pénzügyminiszter asztalára.
  • Állítólag született is egy, nem túl egyértelmű állásfoglalás a vagyonkezelő vezetése részéről. Eszerint ha át is veszi az állam a vagyonelemeket, a tranzakciót akkor is átvilágításnak kell megelőznie, így az hónapokig húzódhat.

Tágabb kontextus: az idő azért is fontos faktor, mert Balásy cégeinek egyre nagyobb problémát okoz, hogy a NER-es vagyonkimentések miatt zárolták a számláikat. Így ugyanis hiába lenne pénzük kifizetni a kötelezettségeiket, technikailag nem tudják megtenni.

  • A cégcsoport talán két legfontosabb vállalata ellen a NAV már végrehajtást indított, a Mészáros Lőrinchez köthető Atmedia, illetve a kormányközeli médiumokat összefogó Mediaworks pedig felszámolást lengetett be az egyik cég ellen.
  • Így akár még az is előfordulhat, hogy mire az állam átvehetné az érintett cégeket vagy azok vagyonát, addigra a csoport egyszerűen bedől.

Mit mondanak ők? Kérdéseinkkel kerestük a kormányzatot és a Tisza sajtóosztályát is, ám megkeresésünkre nem reagáltak. Az MNV kérdésünkre annyit írt, hogy a részükre átadott dokumentumok vizsgálata folyamatban van.

Kövess minket Facebookon is!