Szalah nyilatkozata után azt találgatják, marad-e a Liverpoolnál
Az egyiptomi támadó azt mondta, ez az utolsó hat hónapja a klubnál, és több szerződéshosszabbítási ajánlatot is elutasított.
Szoboszlai nélkül rúgott ötöt a Liverpool, simán vezetik a bajnokságot
Szalah berúgta 16. gólját a szezonban, de most inkább előkészítésben jeleskedett.
Szoboszlai összeszedett egy sárga lapot a Leicester ellen, ki kell hagynia a következő bajnokit
A Liverpool 3-1-re nyert a Leicester ellen, a magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal csere volt.
Szoboszlai-gól a Tottenham ellen: a kapus lábai közt gurított a kapuba
A magyar játékos csúsztatásával Szalah iramodott meg, majd ziccerbe hozta az akciót követő Szoboszlai, aki 3-1-es vezetést szerzett csapatának. A negyedik és az ötödik gólt is Szoboszlai készítette...
Emberhátrányban mentett pontot a Szoboszlaival felálló Liverpool
2-2-es döntetlent játszottak a Fulhammel, Andy Robertsont már a 17. percben kiállították.
Gironában is nyert a Liverpool, hibátlanul vezet a BL-ben
Szoboszlai Dominik végig a pályán volt. Az RB Leipzig megint kikapott, így Gulácsiék biztosan nem jutnak be a kieséses szakaszba.
BL-győztes játékost szerződtetett a Fradi, aki nyár óta egyetlen meccsen sem játszott
A guineai Naby Keïta attól a Werder Brementől érkezik kölcsönbe a Ferencvároshoz, ahol még az edzések látogatásától is eltiltották.
Az ítéletidő miatt elmarad Szoboszlaiék meccse az Everton ellen
A házigazda Everton szombaton délelőtt jelentette be, hogy egy későbbi időpontban rendezi meg a találkozót.
Szoboszlai kivételes mutatókkal segíti a Liverpool szárnyalását
A középpályás elegánsan reagált Szalah önzőségére. A BL-ben hibátlan az angol klub, a bajnokságot 9 pont előnnyel vezeti.
Legyőzte a Manchester Cityt a Liverpool, már 9 pont Szoboszlaiék előnye az élen
Gakpo és Szalah góljaival nyert a Liverpool, Szoboszlai végigjátszotta a meccset.
Kövess minket Facebookon is!