Lakásárak
Megállt a lakbérek öt hónapja tartó csökkenése
Januárban országosan stagnáltak az árak, Budapesten is csak 0,3 százalékkal mérséklődtek.
Nyáron valamelyest helyrejött az ingatlanpiac a tavaszi zuhanást követően
A járvány miatt sokkal kevesebb lakást vettek, mint a korábbi években. Népszerű lett a falusi élet.
Az elmúlt öt évben nem esett akkorát a használt lakások ára, mint 2020 második negyedévében
Több mint hat százalékot estek az árak, nagyrészt a járványnak köszönhetően.
Lakáspiaci sokkra, 15-30 százalékos árzuhanásra számíthatunk
Nem reális a gyors felpattanás az ingatlanpiacon, sokkal valószínűbb a válság L vagy W alakú lefutása.
Mit tehetünk a lakhatási válság ellen?
Budapesten olyan magas szintre emelkedtek a bérleti díjak, hogy azok a jelenlegi jövedelmekből csak többek összeköltözésével és más költségek drasztikus visszafogásával kigazdálkodhatók.
A lakásárrobbanást részben a statisztikusoknak köszönhetjük
A lakásárak változása nem számít bele az inflációba, és ez néhány áttételen keresztül alaposan hozzájárult az elmúlt évek ingatlanpiaci áremelkedéséhez.
IKEA-házakba menekülnének az elszálló lakásárak elől
Skandinávia után Angliában terjeszkedik az IKEA és a Skanska közös leányvállalata, amely fenntartható és megfizethető otthonokat épít.
A budapesti lakásár-robbanás, ahogy még sosem láttad
Térképre raktuk az utcák átlagos négyzetméterárait, és elég látványos lett. De egy érdekes történet is kirajzolódik a város ingatlanpiacáról.
Minden második magyar fiatal túlzsúfolt háztartásban él
Sok magyar örülhet, hogy egyre többet ér az ingatlana, de közben rengetegen kényszerülnek túlzsúfolt lakásokba.
Lakásdrágulásban minden uniós országot előz Magyarország
Uniós összehasonlításban is kiemelkedő az az árnövekedés, amit a magyar ingatlanpiacon tapasztalunk, és valószínűleg még nincs vége a drágulásnak.







