Megállt a lakbérek öt hónapja tartó csökkenése

2021. február 26. – 11:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az év elején megtorpant a hazai lakbérek öt hónapja tartó csökkenése, januárban országosan stagnáltak, Budapesten csupán 0,3 százalékkal mérséklődtek az árak. Az egy évvel korábbi csúcshoz képest így is jelentős mértékű az árcsökkenés, a pesti belső kerületekben ez elérte a 20 százalékot – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com 2021. januári lakbérindex jelentéséből.

A nyár eleji ingadozás után augusztustól az év végéig folyamatosan mérséklődtek a lakbérek, azonban idén januárban ez a trend megváltozott, országosan 0,1 százalékkal emelkedtek a lakbérárak az előző hónaphoz képest. A januári kínálati lakbérszint a tavaly áprilisi mélypontnál 3,1 százalékkal alacsonyabb volt. Ugyanakkor a fővárosban az előző havitól 0,3, az áprilisitól 3,8 százalékkal maradtak el a lakbérek.

2021 januárjában az aggregált országos lakbérindex a 2015. évi bázisidőszak 127 százalékát érte el; ez 13 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. Budapesten ezzel egy időben a 2015. évi bázisindex 120 százalékot tett ki, amely 16 százalékkal kisebb volt a 2020. januárinál.

Januárban enyhén csökkentek az árak Budapesten, de a különböző kerületcsoportokban eltérő irányban mozogtak.

  • A budai hegyvidéki kerületekben az előző hónaphoz képest gyakorlatilag stagnáltak (0,1%), míg a budai egyéb kerületekben 0,5 százalékkal nőttek a lakbérek.
  • A pesti belső kerületekben 1,1 százalékkal mérséklődtek, az átmeneti kerületekben azonban nem változtak az árak.
  • A pesti külső kerületekben az előző havi stagnálást 1,5 százalékos csökkenés követte.

Az áprilisitól leginkább a pesti külső kerületekben (–8,5%), míg az egy évvel korábbitól a pesti belső kerületekben (–20%) maradtak el a lakbérek. Az utóbbi kerületcsoportban 2020 júliusától folyamatosan csökkennek az árak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!