Az elmúlt öt évben nem esett akkorát a használt lakások ára, mint 2020 második negyedévében
2020. október 20. – 10:12
frissítve
Kattintson ide a legfrissebb hírekért!
Több mint hat százalékot esett a használt lakások ára 2020 második negyedévében az előző év hasonló időszakához képest – írja az Ingatlan.com az előzetes KSH-adatok és a portál saját elemzéséből. A közleményből kiderül, hogy a 6,3 százalékos, elsősorban a járványnak betudható mérséklődés összhangban áll a járvány első hullámában tapasztalt kereslet és hirdetésfeladások csökkenésével: az előbbi 10-40 százalékkal, utóbbi 10-30 százalékkal esett vissza március-áprilisban, a kijárási korlátozások idején.
Kitérnek az októberi adataikra is: eszerint a használt lakások és házak kínálata 8 százalékkal csökkent, a használt lakások és házak iránti érdeklődések száma pedig 19 százalékkal volt kisebb október első három hetében tavalyhoz képest. Az októberben bejelentett kedvezményeknek is köszönhetően az új ingatlanok iránti kereslet viszont 40 százalékkal nagyobb, mint tavaly ilyenkor.
Az előzetes számok mértéke még változhat, ugyanakkor egyelőre erőteljes drágulásra nemigen lehet számítani, írják. A járvány továbbra is bizonytalanságot okoz a piacon, sokan kivárnak a lakásvásárlással és -eladással az állami támogatási rendszer közelgő bővítése miatt.